Mivel az evangéliumok nem eredeti kéziratban maradtak ránk, jogosan fölvetődhet a kérdés, mennyiben hitelesek azok a másolatok, amelyek az eredetiről készültek. Vajon nem tettek-e hozzá, nem vettek-e el belőle?

Mi a baj a mi keresztyén életünkkel? Röviden azt válaszolhatjuk: az a baj, hogy magunkra nézünk, nem Istenre. A lélekbúvárok már régen rájöttek arra, hogy aki sokat foglalkozik magával, egyre csak magát vizsgálgatja, az hipochonderré válik. A mi életünk is így betegszik bele a magunkra nézésbe.

A napokban valaki boldog újesztendőt kívánt nekem, mégpedig így: Boldogabb újesztendőt kívánok, mint amilyen lesz. – Első pillanatban meghökkentem, aztán elég savanyúan néztünk egymásra, mert rájöttünk, hogy milyen nagy igazság ez, hiszen ezt sulykolja belénk a tévé, a rádió, az újság. Karácsony előtt szorosra húzott nadrágszíjat rajzoltak az újságba, hogy ezt ajándékozzuk…

Sokszor, amikor magunk sem tudjuk szomorúságunk okát, azért vagyunk bánatosak, divatosabb szóval depressziósak, érthetetlenül levertek, kókadtak, mert szomorú bennünk Isten Szentlelke! Megszomorítottuk! Egyszer befogadtuk, kértük, kaptuk, és azután vagy bántottunk valakit, vagy haragudtunk, vagy loptunk, vagy csaltunk, vagy bujálkodtunk – soroljam? Nem sorolom. Szóval visszavettünk valamit a régi pogány életünkből, és…

Jézus nem agyonlapítva és reszketve várta az elkerülhetetlen szenvedéssorozatot, hanem szinte diadalmenetben siet elébe! Elibe siet – és szíve kohójában átváltoztatja a reá váró és az Őt érő szenvedéseket – MEGVÁLTÁSSÁ.

Gyökössy Endre Akarsz-e meggyógyulni című könyvében hosszan ír a vak düh ártalmairól. Íme, néhány tanács, hogyan kezeljük ezt a problémát.

De így menjek én emberhalászni, szolgálni – kérdezed –, a mélyből? Éppen onnan? Bűnös, esendő ember vagyok. Lehet így egyáltalán szolgálni? Bármilyen kis szolgálattal is, csak egy embernek is?