Mikor láttunk jövevénynek?…

Sándor, egy baranyai kis faluból származó fiú volt. Csak nagyanyja élt, aki hitben nevelte. Ez a Sándor feljött Pestre szerencsét próbálni. Jó drága pénzen albérletre talált egy vallásos családnál. Így élt, dolgozott, magányosan, egyszer-egyszer templomba is elment.

Közelgett az első pesti karácsony. Elhatározta, hogy vesz a háziaknak egy új fordítású kis Újtestamentumot – karácsonyra. Meg is vette, amikor a szenteste délutánján az előszobában ezzel fogadta háziasszonya:

– Édes Sándorkám, ugye megérti, hogy szenteste egyedül akar maradni a család? Együtt megyünk templomba, aztán együtt szórakozunk egy kicsit. Magának biztosan van hol „karácsonyoznia”.

Sándor már kint is volt az utcán, kisietett, mert szégyellte a könnyeit. Egy ideig az egyre néptelenedő körúton ténfergett. Meg-megállt egy kirakat előtt, de nem látta azt, amit nézett. Így ért el a Rudas László utca sarkáig, amikor valaki a vállára tette a kezét:

– Hát te merre jársz itt, Sándor? Te is felkerültél a sáros kis falunkból?

– Jóska! Istenem, a Jóska! Mondta nagyanyám, hogy itt élsz, de nem tudtuk a címed.

– Igen, itt lakom, nem messze, a Rudas utcai vasutasházakban, a vasútnál dolgozom. Látod, vettem még egyet s mást, most jövök a szolgálatból: rohanok haza az asszonyhoz meg a gyerekhez. Te hova mégy? Be régen is volt, amikor együtt rúgtuk a focit az iskolaudvaron! Te voltál a kapus, mi? Most hova mégy?

– Én? – komorodott el Sándor. – Sehova sem megyek. – S néhány szóval elmondta, hogyan tessékelte ki a háziasszonya.

– No, ugyan mi nem vagyunk templomos emberek, de ha velünk töltenéd a karácsonyestét, kedves volna – s már vitte is régi gyermekkori barátját kis otthona felé.

Egy óra múlva meghitt együttesben készülődtek a gyertyagyújtásra: a két barát, a fiatalasszony, a gyerek meg egy kanári. Sándor lassan mindent megtudott róluk. Még a kanáriról is, hogy az asszonyának vette Jóska vagy egy éve, de a madárka hónapok óta nem énekel. Kedves, barátságos, kint röpköd, este magától repül a kalitkájába; csak éppen nem énekel.

– Nem baj – mondta a fiatalasszony –, én így is szeretem.

Aztán meggyújtották a gyertyákat. Mindenki kapott ajándékot. Még Sándor is. Jóska a szekrényből vett ki egy vadonatúj nyakkendőt a számára. Sándor zavartan nyúlt a zsebéhez, ott lapult benne a háziaknak szánt ajándék: – Ha meg nem bántanálak benneteket, nektek adnám karácsonyra.
Jóska megilletődve vette kezébe a Bibliát.

– Hallod, te Sándor, amikor konfirmáltunk, akkor volt utoljára a kezemben. Ugye ebben van valahol Jézus születése?

– Igen – dünnyögte csöndesen Sándor.

– Elolvasnád nekünk?

Az asszony ölébe ejtette a kezét. A kisfiú apja térdére könyökölt, és Sándor olvasni kezdte a karácsonyi evangéliumot. Elcsuklott a hangja, amikor ideért: „…a szálláson nem volt számukra hely”.

Akkor egyszerre kapták fel a fejüket. Madárdal zendült fel a fejük fölött. A kanári rászállt a karácsonyfára, s mint valaki, aki végre hazatalált, a faágak illatától ujjongva örvendezett a fényeknek.

Sokáig, meghatva hallgatták. Mint a pásztorok az angyalok énekét.
Később Sándor megkérdezte Jóskát:

– Emlékszel még a régi karácsonyi énekre? – S már dúdolták is. Ügyetlenül, hangot keresgélve, de nagyon mélyről. És az asszony hallgatta, és a gyerek hallgatta, és az angyalok hallgatták, és a szoba-konyhás kis lakásban karácsony volt. Karácsony, mint azon az első éjjelen, Betlehemben: amikor megszületett a Gyermek.

Amikor Sándor a maga örömével megérkezett – már eléggé késői órában –, a „szálláson” sírva találta háziasszonyát a konyhában. Sírva és egyedül, körülötte sok, alig érintett étel.

– Mi történt? – érdeklődött döbbenten.

– Vacsora előtt összevesztem a férjemmel. Az hozzám vágta az ajándékaimat, s amíg veszekedtünk, a rokonok elmentek, a férjem is elrohant valahova, s most itt vagyok egyedül, szép kis karácsony…

Szép kis karácsony. Sándor a Rudas László utcai kis lakásra gondolt.

Gyökössy Endre: Mai példázatok – Újabb mai példázatok