Gergely, I. – 64. római pápa

Vallásos indíttatása miatt elhatározta, hogy segíteni fog a római népen, és mint fiatal patrícius ennek megvalósulását a hivatali pályában látta. Sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 573-ban kinevezték Róma prefektusának. E cím régi fénye sokat kopott, még mindig a legfontosabb tisztség volt a városban. De a hivatali intrikák és pénzéhség hamarosan kiábrándította Gergelyt hivatalából, és elhatározta, hogy Isten szolgálatába áll. Ekkor már komolyan érdeklődött a teológia iránt, és elkezdett szerzetesi életet élni. 574-ben lemondott tisztségéről és minden vagyonáról is. A Caelius dombi palotájukat kolostorrá alakíttatta át, amelyet Szent András vezetése alá helyezett, és szicíliai birtokait is hat monostor között osztotta fel. A korabeli írók így jellemezték Gergelyt:

Egy olyan nemes ember, aki elnyerte Róma minden kegyét és selyemmel meg ékszerekkel volt körbevéve, most hitvány csuhában szolgálja az Úr oltárát.

Csendes, szemlélődő életét pápai parancs szakította meg: Róma egyik kerületének diakónusa lett. Nem sokkal ezután a pápa követnek küldte Konstantinápolyba. A császári udvarban is szerzetes maradt. Itt megismerte a diplomáciai életet is, amely ismeretek sokban segítették főpapi működését. Diplomáciai küldetése 585/86-ban ért végett. Visszatért Rómába, az általa alapított kolostorba, ahol a pápa sokszor felkereste őt és tanácsát kérte.

Gergely kolostori élete és követsége

Ugyan kétséget kizáróan nem lehet igazolni, de nagyon valószínű, hogy a nagy pápa már szerzetesi évei alatt megismerte Szent Benedek reguláját (kolostori szabályzatát), és aszerint élt. A Szent András-monostorban eltöltött három év, írásai szerint életének legszebb időszaka volt. Egész napjait tölthette a Szentírás szabatos vizsgálatával, olyan életet élhetett, amilyet mindig is szeretett volna. Életrajzírói szerint ezen időszak végtelen egyszerű életmódja is vezetett későbbi rossz egészségi állapotához. 578-ban véget ért az aranyélet számára, ugyanis I. Benedek pápa Rómába kérette a kitűnő verbális képességekkel megáldott Gergelyt. Akarata ellenére a pápa diakónusnak szentelte fel, és segítségét kérte a longobárdok miatt kialakult nehéz helyzet megoldásában. A közeledő ellenség megfékezésére Benedek legátust küldött Konstantinápolyba, hogy sikerüljön kicsikarni Tiberius császártól némi katonai segítséget. A követségben Gergely is részt vett. Hazatérte után nem sokkal II. Pelágiusz pápa szorult helyzetében 579 tavaszán kinevezte állandó konstantinápolyi követévé, nunciussá, és ismét a császári udvarba küldte.

Hat évig tartó küldetése a fényűző császári udvarban rendkívül éles váltás volt az egyszerű szerzetesi cellához képest, és ezt nehezen is viselte. Amilyen mértékig csak lehetett, megpróbálta megőrizni monostorbeli életmódját. Ebben segítette az a tény is, hogy több szerzetestársa is elkísérte útjára. Sok időt töltött a Biblia olvasásával, értelmezésével, imádkozással. Ott-tartózkodása alatt Eutükhosz, konstantinápolyi pátriárka kiadott egy tanulmányt a feltámadásról. Ebben azt fejtegette, hogy a feltámadt lelkek kézzel megfoghatatlanok, fényből és légből állnak. Gergely Jézus feltámadására hivatkozva vitába szállt a pátriárkával, hiszen Krisztus hús-vér emberként éledt újjá harmadnapon. A vita egyre hevesebb lett, és már az udvarban is egyre nagyobb visszhangot keltett. Így a császár elrendelte, hogy egy tanács előtt kell kifejteniük érveiket, és majd az dönt igazukról. A császár végül elismerte Gergely igazát. A heves küzdelemben mindkét fél annyira kimerült, hogy ágyban kellett pihenniük pár hétig. Gergely hamar felépült, de a pátriárka belehalt a kimerültségbe. Halálos ágyán elismerte ellenfele igazát.

A konstantinápolyi legátusságnak ezen felül nem volt semmi értelme, ugyanis a Bizánci Birodalom nem volt hajlandó katonai segítséget nyújtani Rómának. Gergely számára az út egyetlen tanulsága (görögül ugyanis nem tanult meg, de megismerkedett a keleti egyház vezetőivel) az volt, hogy rájöjjön, a kimerült császári hatalom többé nem fogja segíteni Itáliát.

585 végén hívta vissza a pápa Konstantinápolyból. Gergely örömmel tért haza szülőföldjére, és újra Szent András kolostorába vonult vissza, ahol hamarosan a rend apátja lett. Irányítása alatt a kora középkor legnevesebb kolostora alakult ki, amelynek több tagja később híres lett iniciálé festéséről vagy egyéb képességéről. Gergely szigorú vallásossággal tanította szerzeteseit a Szentírás legkülönbözőbb részeinek magyarázatával. Ebben az időben írta meg nagy hatású művét, a Magna Moraliát, amelyet Jób könyvének értelmezéséről írt. Erre a feladatra még Konstantinápolyban kérte meg Szent Leander. Egyik levelében különös magyarázatot ír a Magna Moralia születésének körülményeiről. Egy britanniai ifjúval beszélgetett a Forumon, és az ő szavai világították meg a könyv értelmét előtte. A beszélgetés után annyira megtetszett neki a brit nép, hogy megkérte Pelágiuszt, engedje el Britanniába, ahol pár szerzetestársával térítőmunkát végezne. A pápa beleegyezett az útba, de a rómaiak felháborodtak az egyházfő döntésén, és követelték Gergely visszahívását. Pelágiusz engedett a tömeg nyomásának, és három nappal Gergely indulása után lovasokat küldött érte, hogy azonnal hozzák vissza az apátot Rómába, ha kell erővel. De Gergely álmot látott, amelyben égi jel intette útja félbeszakítására.

A brit misszió a kor végidőt váró hangulatával függhetett össze: Britannia volt az akkor ismert világ legtávolabbi pontja, márpedig Krisztus második eljövetelét akkorra remélték, amikor a föld legtávolabbi pontján is hirdetik az evangéliumot. Mégis, ez a misszió kezdet lett: a középkori keresztény misszió egyik kiindulópontja, mivel a népvándorlástól kevésbé sújtott Britanniában olyan kolostori kultúrát sikerült kialakítani, amely missziós szerzetesek sorát adta később a kontinensnek, legfontosabb talán a germánokat megtérítő Szent Bonifác.

Visszatérte után Pelágiusz titkárságának befolyásos vezetője lett. Levelet írt a skizmába fordult Isztria püspökének, de szavai nem jártak sikerrel, így az észak-itáliai szakadás továbbra is fennmaradt. 589-ben Itáliát páratlan árvíz sújtotta. A kiáradt Tiberis elsodort több házat, még az egyházi gabonaraktárt is. A levonuló szörnyű árhullám után pestisjárvány tört ki Rómában. A kereskedelem leállt, az utcákon szinte csak a halotthordók jártak. 590 februárjában a járvány elérte a pápai palotát is, és megölte Pelágiusz pápát. A gyorsan összegyűlt zsinat előtt nem volt kérdéses, hogy az elhunyt pápa utódjának Gergelyt nevezzék ki. Azonban az apát nagyon jól tudta, hogy a megtisztelő hivatal elfogadása egyúttal azt is jelenti, hogy a hőn szeretett kolostori életet fel kell adnia. A pápaválasztás eredményét a császárnak is meg kellett erősítenie, és Gergely levelet írt Mauricius császárnak, amelyben kérlelte az uralkodót, hogy utasítsa el kinevezését. Azonban Germanus, Róma prefektusa elolvasta a levelet, és csak a választás eredményét küldte tovább Konstantinápolyba. Amíg a válasz megérkezett, Gergely irányította az egyház ügyeit. A halálos járvány ellen felhívta Róma népét egy hatalmas körmenetre, amely a város hét kerületéből indult, és a Szent Szűz bazilikájánál olvadt össze. A menet élén a papok misét mondtak, mindenki imádkozott bűnei bocsánatáért, és isteni könyörületért a pestis ellen. A legenda szerint a Hadrianus császár mauzóleuma előtt elhaladó körmenet látta Szent Mihály arkangyalt, amint kivont kardjával az épület tetején állt, mutatva, hogy a járványnak hamarosan vége lesz. Azóta nevezik Hadrianus halotti emlékművét Angyalvárnak. Majd’ hat hónapnyi várakozás után érkezett meg a császár levele, amelyben megerősítette a római zsinat döntését. Gergely megdöbbenten olvasta a császár sorait, és idő kellett hozzá, hogy megnyugodjon, és elfogadja Isten akaratát. 590. szeptember 3-án szentelték Róma püspökévé.

A Szentszék élén

Életének utolsó 14 évét töltötte a keresztény egyház vezetésével, de kortársai mind azt írták munkájáról, hogy egy egész életre való feladatot és célt tűzött ki maga elé, s azokat sorban meg is oldotta. Életének ebben az utolsó szakaszában sokszor meggyűlt a baja egészségével. Gyakran volt problémája a gyomrával, vagy ha az békén hagyta, akkor a láz tört rá, de betegsége nem gátolta meg a munkában, szinte sohasem látták pihenni. Gergely nagyságát alapozta meg egyik műve, a Liber pastoralis curae, amelyben a pápa kötelességeiről írt. A négy részre tagolt kötelességek több évszázadra megvetették a helyes uralkodásról vallott nézetek alapjait. Az alábbiakban Gergely életét fejezetekre bontva mutatom be. Ez ugyan nem tartja az időrendet, mégis ebben a formában átláthatóbb a nagy pápa tevékenysége.

A pápai hatalom ősi bölcsője Itália volt, amelynek hitbeli egysége kulcsfontossággal bírt minden egyházfő pontifikátusában. Gergely nagy energiát fektetett abba, hogy közvetlen környezetében, az Appennini-félszigeten megteremtse a hit egységét, persze Róma primátusa alatt. Azonban ez szinte lehetetlen volt, hiszen Itália nagy része az ariánus longobárdok uralma alatt állt, ráadásul Észak-Itália egyháztartományai a három fejezet miatt még mindig fenntartották a skizmát.

A pápa többször próbálta a maga oldalára állítani a longobárd vallási vezetőket, és néha sikereket ért el. A skizmát nem sikerült feloldani, így erős kézzel irányította a fennmaradt hűséges tartományokat. Sok tanító, megfeddő levelet küldött a különböző itáliai püspököknek, és gyakorta le is váltotta egy-egy egyházmegye vezetőjét, ha azt nem tartotta alkalmasnak a vezetésre. Ilyen eset volt a szardíniai Januarius püspök leváltása is, aki valóságos káoszba taszította a cagliari egyházmegyét.

A nagyszerű pápa utolsó éveiben gyakran elhatalmasodott rajta a borúlátás, és betegsége is egyre nagyobb erővel támadt szervezete ellen. Végül 604. március 12-én meghalt. Még aznap felravatalozták, és eltemették a Szent Péter-bazilikában. Földi maradványainak tiszteletét kiközösítés terhe mellett megtiltotta. Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze a bazilika körül, és az emberek egyöntetű felkiáltása miatt azonnal szentté avatták. A nagy pápa hamvait a krónikák szerint V. Pál pápa átvitette V. Kelemen kápolnájába. A legendák szerint Gergely néhány ereklyéjét 826-ban a franciaországi Soissus-ba vitték.

Öröksége

Nagy Szent Gergely pápa igazi egyházreformátor. Megerősítette az egyházat egy olyan korszakban, amikor az súlyos kihívásokkal nézett szembe. Teológiai és liturgiai munkássága is jelentős mértékben hozzájárult az egyház fejlődéséhez. Gergely pápát a katolikus egyház egyik legnagyobb szentjének tartják. A négy egyházatya egyike.

Ő vette fel először a „Isten szolgájának szolgája” címet, amelyet azóta is minden pápa használ.

Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze a bazilika körül, és az emberek egyöntetű felkiáltása miatt azonnal szentté avatták.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia