Szent Péter és Szent Pál apostolok
A római egyházat alapító két apostol főünnepe, június 29-e az Egyház egységének és katolikus voltának ünnepe – mondta XVI. Benedek 2005-ben. Szent Péter az apostolok fejedelme, Szent Pál a népek apostola.
Istenünk, te Péter és Pál apostol ünnepével áldott szent örömet adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
A hagyomány szerint Szent Péter és Szent Pál apostolok ugyanazon a napon, június 29-én szenvedtek vértanúhalált Rómában, bár különböző években. Pétert – kérésére fejjel lefelé – keresztre feszítették, míg Pált, mivel római polgár volt, lefejezték. Vértanúságuk helye szentté vált: sírjaik fölé emelték a Vatikánban álló Szent Péter-bazilikát, valamint a falakon kívüli Szent Pál-bazilikát. Az üldözések idején ereklyéiket a Szent Sebestyén-katakombába menekítették.
Tiszteletük az egyházban már a 3. század közepétől hivatalos ünneppé vált, és a 5. században Nagy Szent Leó pápa már az egész világon megült ünnepről beszél. A két apostol közös ünnepét egykor vigília és nyolcada is kísérte.
Péter és Pál napja a magyar hagyományban is kiemelt jelentőséggel bír: ez a nap jelzi az aratás kezdetét, amit a népnyelvben „takarásnak” is neveznek. A népi megfigyelés szerint ilyenkor „hasad meg a búza töve”, azaz ekkor válik arathatóvá. Emellett ez a nap az igazi nyár kezdetének is számított.
Szent Pál, eredeti nevén Saul (Saulus), római polgárként különleges jogokat élvezett: római állampolgárt nem lehetett tárgyalás nélkül elítélni, megkorbácsolni vagy keresztre feszíteni. Ez a kiváltság Pál apostolt többször is megóvta az üldöztetéstől. Miután a keresztény hitre tért, a pogányok apostolává vált, fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot. Missziós útjai során csodák kísérték: meggyógyított egy bénát Listrában, feltámasztott egy halott ifjút, akit egy ablakból esve ért a halál, sőt, Málta szigetén egy vipera marása sem ártott neki – mindezekről Jacobus de Voragine Legenda Aurea című műve is beszámol.
Szent Péter, Jézus tizenkét apostolának egyike, Róma első püspöke, azaz az első pápa volt. Eredeti neve Simon, amely héberül „figyelőt” vagy „hallgatót” jelent. A „Péter” nevet – jelentése: kőszikla – maga Krisztus adta neki. Lángoló szenvedély és hűség jellemezte: amikor az utolsó vacsorán Jézus arról beszélt, hogy egyikük elárulja őt, Péter annyira elszánt volt, hogy Ágoston szerint, ha tudja, ki az áruló, „fogával tépte volna szét”. Az evangéliumokban ő az, aki a vízen Jézushoz siet, tanúja volt a színeváltozásnak, és tőle kapta a mennyország kulcsait. Az apostolok vezetőjeként pünkösdkor háromezer embert térített meg, csodákat tett: meggyógyította Aeneast, feltámasztotta Tabitát, és már árnyékának érintése is gyógyulást hozott. Heródes börtönbe vetette, de angyal szabadította ki. Szent Pétert a pápák, halászok és Róma védőszentjeként tiszteli az Egyház.