Szent Pál apostol

Pál térítő tevékenységét megkeresztelkedése után három évvel kezdte meg. Ám magatartása Damaszkuszban ellenérzéseket keltett és a zsidók fenyegetése elől menekülnie kellett. Arábiába távozott, majd Jeruzsálembe ment, ahol találkozott Péter és Jakab apostolokkal. De itt a keresztények bizalmatlanul fogadták, a zsidók pedig az életére törtek, s ezért az apostolok Tarsusba küldték, majd Barnabással Ciprusra és Kis-Ázsiába utazott téríteni. Ciprus szigetén Sergius Paulus római helytartó is meghallgatta. A zsidók közül azonban kevesen fogadták el Pál tanítását, de az úgynevezett pogányok tömegesen csatlakoztak hozzá. Visszatérve Antiochiába az apostolok előtt igazolnia kellett eljárását. Az apostoli zsinaton vita támadt a mózesi törvény kötelező ereje körül. A zsinaton született kompromisszum eredményeként Pál lett a nem zsidók vagy pogányok apostola és ezentúl ő a kimondottan pogány vidékeken végezte missziós ténykedését. A konfliktusok azonban később mégis felszínre kerültek, s törés következett be a Barnabáshoz és az antiochiai egyházhoz fűződő kapcsolatában.

Második körútja Szilás kíséretében Makedóniába vezetett, ahonnan menekülniük kellett. Ezután Athénban és Korinthoszban térített, majd visszatért újra Antiochiába.

Harmadik útján végigjárta Galatia és Phrügia egyházait, s innen ment Epheszoszba, ahol hosszabb ideig tartózkodott. Itt az ezüstművesek Demetriusz vezetésével rátámadtak, mivel féltették az általuk készített Diana (Artemisz) szobrok kelendőségét Pál sikerei miatt. A fenyegetések elől Jeruzsálembe menekült.

Hatása a kereszténységre

Pál korában a fiatal kereszténység egységét fenyegette az az eldöntendő kérdés, hogy felvehetők-e a pogányok a zsidó-keresztény közösségekbe az ősi mózesi szertartások elvetése nélkül. A kérdés eldöntésére 48 vagy 58 körül összehívott apostoli zsinaton a két pogány-hittérítő, Pál és Barnabás is részt vettek. A zsinaton Pál ismertette elképzeléseit, melyek szerint Jézus nem csupán próféta volt, hanem valójában isteni lény, akinek szenvedése és halála megválthatja a keresztényeket, s ha elfogadják Krisztust, akkor bűneik megbocsáttatnak. Pál szerint az ember nem a bibliai parancsok puszta megtartásának kísérlete által, hanem Krisztus elfogadásával üdvözülhet. A mózesi törvények szerepét ugyan elismerte a Megváltó eljövetelének segítésében, de azt tartotta, hogy azok a Megváltó megjelenése után elveszítették jelentőségüket. Egyedül a keresztelési szertartás a fontos, mivel ennek révén minden ember egyenlővé válik Isten előtt. Pál hangsúlyozta, hogy a keresztények számára szükségtelen a zsidó étkezési tilalmak betartása, a mózesi törvényekhez való ragaszkodás és a körülmetélés. De tartózkodniuk kell a vérfertőzéstől és a pogány áldozatokra szánt hús fogyasztásától. A zsinaton megegyezés jött létre, melynek eredményeként Pál elérte a zsidó Törvénytől való szabadság elismerését. Ennek nyomán a hittérítő tevékenységet felosztották. A zsidók körében Péter, míg a pogányok között Pál folytatta misszióit. Pál érdemének tekinthető, hogy tanítása a keresztény hívőket teológiailag előkészítette a Jézus mennybemenetele és visszatérése közötti meghatározhatatlan hosszú időszakra. A hívők ugyanis ekkor még meg voltak győződve arról, hogy az „Ítélet napja” közel van. Pál a gyülekezetet Krisztus testeként fogta fel, melyben minden testrész – valamennyi hívő – egyaránt fontos. Az Istennek tetsző közös életet a gyülekezet tagjai az igehirdetés, a gyülekezet vezetése, a prófétálás és a rászorulók segítése révén teszik lehetővé. Pál tanítása szerint a testi és a szellemi lét között az emberben harc dúl és a test parancsának engedve az Istentől való eltávolodás mellett döntünk. A lelkiismeret ugyanakkor erősíti a Jó és a Gonosz közötti különbségtételt, s a Jó melletti döntés elhozza a Lélek számára a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás gyümölcsét. A gyülekezet erkölcsi élete számára adott útmutatása szerint a család feje a Krisztust követő férfi, aki önfeláldozóan szereti a feleségét. Az erősebb tekintettel van a gyengébbekre, s szembeszáll a házasságtöréssel, a paráznasággal, a bujálkodással, a bálványimádással, a varázslással, az ellenségeskedéssel, a viszálykodással, a féltékenységgel, a haraggal, az önzéssel, a széthúzással, a pártoskodással, az irigységgel, a gyilkossággal, részegeskedéssel, a tobzódással és az ezekhez hasonlókkal. A nemiségről és a nőkről alkotott nézetei jelentős mértékben hatottak a történelem későbbi korszakaiban. Talán leghíresebb nyilatkozata a témában : „Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.” A nők helyéről a következőket mondta: „Az asszony csendességben tanuljon engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva.” Hite szerint az „Úr napján”, amikor maga az Úr száll alá a mennyből, minden hívő ember feltámad.

Történelmi szerepe

Pál apostol történelmi érdeme, hogy a kereszténység világvallássá lett. Ő rakta le Krisztus isteni mivoltáról és egyedül a hit általi megigazulásról szóló teológiai alapvetést, ami nagy hatással volt mindegyik későbbi keresztény teológusra Szent Ágostontól, Aquinói Szent Tamáson keresztül Luther Mártonig és Kálvin Jánosig. Legfontosabb kultuszhelye Rómában található, a San Paolo fuori le Mura-templom. Fejereklyéjét a Lateráni-bazilikában őrzik.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia