Szent Benedek regulája

Szent Benedek regulája egy szerzetesi regula, amelyet Nursiai Benedek a 6. század első felében írt. Bencés regulának is nevezik. Ma a szoros értelemben vett bencéseken kívül a bencés reformkongregációk és az örmény mechitáristák követik.

A regula jellemzői

Fő jellegzetességei és erősségei, amelyekkel különbözik a korábbi szabályoktól :

• Megszüntette a korábbi remeteség és szerzetesség felemás állapotát.
• Kötelezővé tette az állandóságot (stabilitas loci), ezzel megszüntette a szerzetesek önkényes vándorlását, amely sok visszaélést szült.
• Behozta a szerzetesi fogadalmakat.

Utasításokat tartalmaz az istentiszteletre, a szerzetes magatartására (alázat, engedelmesség, hallgatás), az újoncok felvételére, az apátválasztásra, a kolostori javak kezelésére és a mindennapi életre vonatkozóan.

A regula az apátot (abbas) állítja a kolostor élére. Az apát Krisztus helyettese, a szerzetescsalád atyja, legfőbb irányítója, akinek fő kötelessége, hogy példájával és tanításával vagy ha kell, büntetéssel is az erények útjára vezesse a rábízottakat. Az apát választás útján kerül a kolostor élére, aki fontos döntések előtt köteles meghallgatni az egész kolostori család véleményét. Helyettese a perjel, segítői pedig a szerzetesek kisebb (tizes) csoportjainak a vezetői, a dékánok. Fontos szerepet tölt be a kolostorban a házgondnok, aki nemcsak a gazdasági ügyeket irányítja, hanem gondot visel a betegekre, a gyerekekre, a vendégekre és a szegényekre is.

A Regula külön fejezetben foglalkozik a kolostor kapusával, akinek idősnek és okosnak kell lennie, hogy el ne csatangoljon és az érkezőknek értelmes válaszokat adjon. Különleges szerepet tulajdonít a Regula a felvételt kérők, a novíciusok vagy újoncok mesterének, akinek az a feladata, hogy bevezesse a jelentkezőket a szerzetesi életbe.

A jelentkezőt nem szabad egykönnyen beengedni a kolostorba. Négy-öt napig a kapun kívül kell tartózkodnia, csak akkor léphet be, ha nyilvánvaló az állhatatossága, de néhány napig vendégként kell kezelni. Ezt követően kaphat helyet a novíciusok szobájában, ahol alaposan meg kell ismertetni vele a Regulát és a szerzetesélet nehézségeit, továbbá meg kell győződni elhatározásának komolyságáról. Ha az újonc kiállta a próbát, ünnepélyes fogadalmat tesz, ezzel teljes jogú szerzetessé válik és felöltheti a bencések egyszerű ruháját. A fogadalomban meg kell ígérnie, hogy a kolostort élete végéig nem hagyja el, hogy vállalkozik önmaga szüntelen tökéletesítésére és hogy vonakodás nélkül teljesíti a Regula előírásait. A kolostori élet természetszerűleg együtt járt a nőtlenséggel is, amelyről a Regula nem beszél kifejezetten, mert azt magától értetődőnek tartja.

A Regula megköveteli a tulajdonról való teljes lemondást, ugyanakkor felszólítja az apátot, hogy adjon meg szerzeteseinek minden szükségeset. Előírja, hogy a testvérek az éghajlatnak megfelelően öltözködjenek, közös hálóteremben, de külön ágyakban aludjanak, böjti időn kívül naponta kétszer, böjtben naponta egyszer étkezzenek, húst ne fogyasszanak, minden nap kapjanak egy hemina (kb. 3 dl) bort is, étkezés alatt ne beszéljenek, hanem a felolvasott jámbor szöveget hallgassák.

A Regula előírta napirendet az „imádkozzál és dolgozzál” elv fogja keretbe. Éjszaka, virradatkor, majd napközben, az esti imáig még ötször kell közösen zsolozsmázni a testvéreknek és részt kell venniük a közös szentmisén is. Az esti ima után szigorú csendet kell tartani, amelynek megszegéséért a Regula súlyos büntetést helyez kilátásba. Mivel a tétlenség a lélek ellensége, a testvéreknek szellemi és testi munkát is kell végezniük. Naponta kb. 2 órát kell a szerzeteseknek olvasással tölteni (vasárnap és nagyböjtben ennél többet is).

Szent Benedek közösségében gyermekek is voltak: azok a kiskorú Fiúk, akiket szüleik ajánlottak fel Istennek (oblátusok). Nekik – és az öregeknek – nem kellett a Regula minden szigorú előírását be- tartaniok. A kolostorban nevelkedett gyermekek, miután nagykorúságukat elérték, minden külön próbatétel nélkül szerzetesekké váltak. Szent Benedek fiai befogadták az idegeneket, a zarándokokat is, akikre úgy tekintettek, mint Krisztusra, s akiknek szállást és élelmet biztosítottak.

A Regula ellen vétőket különféle fokozatú büntetésekkel sújtották, amelyeknek a mértékét a bűnhöz szabták, a bűn nagyságát pedig az apát ítélte meg. A kisebb hibák büntetése az asztalközösségből való kirekesztés volt, azaz a kiközösített szerzetesnek egyedül kellett étkeznie. A súlyosabban vétőket a Regula nemcsak az asztalközösségből, hanem az imateremből, a közös zsolozsmázásból is kizárja. Az ilyen szerzetessel senki sem érintkezhet, ezért egyedül kell dolgoznia is. Ha ez a büntetés sem használna, akkor a testi fenyítés, a megvesszőzés következik, illetőleg – végső esetben – a szerzetesközösségből való végleges kizárás. Ha gyermekek vagy serdülők vétkeznének, szigorú böjttel és kemény veréssel kell megbüntetni őket, mert ők még nem tudják megérteni,hogy milyen büntetést jelent a kiközösítés.

Regulája nem követel a szerzetesektől hősies áldozatokat, túlfeszített aszketikus gyakorlatokat vagy különlegesen szigorú böjtöket. Egyszerűen csak keresztény életprogramot ad, Krisztus követésére szólítja fel a szerzetest.

Összegezve a következő utat jelöli ki a szerzetes számára:

• Az élvezetekről való lemondás! (Ne elégítsd ki a test kivánságait!)
• A világi cselekedetektől való távolmaradás!
• Ne szeresd a sok beszédet!
• Gyakran borulj le az imádság alatt!
• Gyűlöld a saját akaratodat!
• Az apát parancsainak mindenkor engedelmeskedj, még ha ő maga másként cselekednék is!