Szent Charbel Makhlouf áldozópap
Szent Charbel Makhlouf – eredeti nevén Juszef Antun – családi háttere és korai évei meghatározóak voltak lelki fejlődése szempontjából. Édesapja korai elvesztése után a gyermekeket egy mélyen vallásos nevelőapa gondozta, aki egyben a falu papjaként is szolgált, így biztosítva az alapvető tanulmányokat és a szír-arab elemi műveltséget. Juszef már gyermekként, a nyájak őrzése közben is a magányt és az imádságot kereste, gyakran elvonulva egy barlangba a Szűzanya képe elé, miközben szerzetes nagybátyja szellemi útmutatásait követte.
Istenünk, te szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk és így országába eljussunk.
A szerzetesi hivatás iránti vágya egy misztikus élmény hatására teljesedett ki, amikor egy elveszett kecske keresése közben belső hangot hallott, amely a világ elhagyására szólította fel. Ezt követően csatlakozott a maronita rendhez, és bár családja – különösen édesanyja – kezdetben megpróbálta eltéríteni döntésétől, látva a fiú szilárd elhatározását és isteni elhívását, végül anyai áldását adta a szerzetesi életútra. Teológiai tanulmányai során Kfifanban még szorosabb kapcsolatba került a Szentírással és az Oltáriszentséggel, ami megalapozta 1859-es pappá szentelését.
Születése
1828. május 8., Bekaa Kafra
Halála
1898. december 24., Annaya
Boldoggá avatása
1965. december 5., VI. Pál pápa
Szenté avatása
1977. október 9., VI. Pál pápa
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
július 27.
Jelképe(i)
Védőszentje
Lelkipásztori működését Annayában a teljes önátadás jellemezte; a papságot Krisztus golgotai áldozatával azonosította, és napjait a szigorú monasztikus szabályok betartása, az éjszakai virrasztások, valamint a hívek gyóntatása töltötték ki. Bár kiváló lelkipásztornak bizonyult, akit a világ távoli tájairól is felkerestek tanácsért, szívében mindvégig a korai sivatagi atyák radikális elszigeteltsége után vágyakozott. Ezt a vágyát kezdetben vonakodva fogadták elöljárói, ám egy rendkívüli esemény – amikor a vizes lámpása csodás módon meggyulladt – meggyőzte őket a kérés jogosságáról.
Életének utolsó huszonhárom évét a Szent Péter és Szent Pál-kolostor remeteségében töltötte, ahol a fizikai munka és az állandó kontempláció jellemezte mindennapjait. Ezen időszak alatt a környezete már életében szentként tisztelte őt a közbenjárására történt számos csodás esemény és gyógyulás miatt. Súlyos betegsége és végső szenvedései közepette is a megváltó Krisztushoz imádkozott, míg végül 1898 szentestéjén visszaadta lelkét Teremtőjének, elindítva ezzel azt a kultuszt, amely 1977-ben a hivatalos szentté avatásával teljesedett ki.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
