Leó, III. – 97. római pápa

III. Leó pápa megválasztása 795-ben rendkívüli sietséggel történt, mivel a római papság tartott a frank befolyástól. A szerényebb származású, de nagy tudású és tapasztalt korábbi kincstárnok (vestiarius) azonban rögtön hivatala elfoglalása után felismerte, hogy a Szentszék hosszú távú biztonságát csak a frank uralkodóval, Nagy Károllyal kötött szövetség garantálhatja. Ennek jeléül elküldte Károlynak Szent Péter kulcsait és Róma zászlaját, amit a király hatalmas hadizsákmánnyal és politikai elköteleződéssel viszonzott. Ez a gazdasági tőke lehetővé tette a pápának Róma templomainak megújítását és a szegények támogatását.

A pápa frankbarát politikája azonban komoly ellenállást váltott ki a római nemesség körében, akik hűek maradtak a bizánci orientációhoz. 799-ben egy brutális támadás során el akarták távolítani Leót, aki végül a frank udvarba, Paderbornba menekült. Nagy Károly nem engedett a pápát vádló római delegációnak, hanem fegyveres kísérettel visszasegítette az egyházfőt Rómába, majd 800-ban személyesen elnökölt azon a zsinaton, ahol Leót tisztázták a hamis vádak (esküszegés, házasságtörés) alól. Ezen események közvetlen következménye lett a nyugati császárság restaurációja: a pápa 800 karácsonyán császárrá koronázta Nagy Károlyt.

A koronázás új korszakot nyitott a nyugati kereszténységben: létrejött a szoros együttműködés az egyházi és a világi hatalom között. Leó és Károly együttműködése kiterjedt a hittérítésre, a kolostori reformokra és az egyházi közigazgatás átalakítására. Diplomáciai tevékenységük során közösen avatkoztak be az angolszász területek egyházpolitikai vitáiba, és megpróbálták rendezni a viszonyt Bizánccal is. Bár Leó terve, hogy Károlyt összeházasítsa Irén bizánci császárnővel, meghiúsult, az utódokkal kötött későbbi békék biztosították a keresztény világ viszonylagos nyugalmát.