Dávid, a zsidók király

Dávid király volt az, aki az időszámításunk előtti első millennium fordulóján elhódította Jeruzsálemet a terület őslakosaitól, a jebuzitáktól. A fellegvár alatt, a Moáb-hegyen, közel ahhoz a helyhez, amelyet Isten Izsák feláldozásához Ábrahám számára kiválasztott, volt egy szérűskert, amelyet a jebuzita Arauna birtokolt. Az Úr parancsára Dávid király megvette ezt a földet, hogy ott templomot építsen a frigyláda számára. Dávid csupán az előkészületeket tette meg a templom felépítéséhez, amelyet Kr.e. 950 körül végül fia, Salamon valósított meg.

1993 júliusában Tell el-Kádiban (az ókori Dán) egy Kr. e. 9. századból származó sztélé¹-töredéket találtak, amely arról lett híres, hogy megemlíti „Dávid házát” (dinasztiáját). A Biblián kívül ez az egyetlen forrás, amely megerősíti Dávid király egykori létezését.

A Biblia Dávidja

A zsidó vallás szerint a Messiás Dávid leszármazottja lesz, a keresztények pedig őhozzá vezetik vissza Jézus családfáját Józsefen és Márián keresztül. Az iszlám vallásban prófétaként tartják számon.

Dávid az Ószövetség meghatározó és kiemelten fontos személyiségei közé tartozik. Betlehemben született, Sámuel próféta már gyermekkorában kijelölte, hogy ő legyen Izrael eljövendő királya. A filiszteus Góliát legyőzése után Saul király udvarába került, ahol közszeretetnek örvendett. Apja Izáj (Isai).

Saul féltékeny is lett rá, amely élete végéig tartó ellenségeskedéshez vezetett. Saul udvarában Dávidot felesége, aki Saul lánya volt és Saul fia is támogatta a királlyal szemben. Dávid nagyvonalú volt, kétszer is megkímélte Saul király életét, s ígéretet tett, hogy utódjaként megkíméli családját.

Saul nem hagyott maga után trónörököst, ugyanis fiával, Jonatánnal együtt csatában megölték, így Dávid lett előbb Júda, majd Izrael királya, miáltal perszonálunióban² egyesítette a kettészakadt országot. Elfoglalta Jeruzsálemet, megerősítette hatalmát, majd leszámolt a két országot fenyegető filiszteusokkal és kánaánita népekkel. Fiai közül az egyik, Absolon megpróbálta elfoglalni atyja trónját, másik fia, Salamon pedig utódja lett. Első felesége, Mikhál, Saul király lánya volt, egy másik pedig egyik hadvezérének az özvegye, Betsabé. Nagy bűne, hogy Betsabé férjét, a hettita Uriját (Uriást) olyan hadifeladattal bízta meg, amelyről tudta, hogy nem éli túl, így elvehette annak feleségét. Később Dávid megbánta tettét és elfogadta Isten ítéletét.

Dávid a keresztények számára Jézus messiásságának egyik igazolása. Jézust az evangéliumok a „Dávid fia” címmel illetik (például Mt 12,23). A Jelenések könyve pedig az üdvtörténet győzteseként Krisztust nevezi így.

A történészek általában egyetértenek abban, hogy Dávid kora és a róla áthagyományozott történések számos kérdést vetnek fel, némelyek kétségbe vonják személyének történetiségét is. Az újabb irodalomtudományi és archeológiai kutatások alátámasztják, hogy a Dávid és Salamon királyok bibliai alakja valójában nem áll fedésben lehetséges történelmi alakjukkal és korukkal. Dávid idején Jeruzsálem – egyiptomi vagy asszír szempontból nézve – pusztán egy kis provincia lehetett, mintegy 1500 lakossal. A Biblia a két király korszakát mint aranykort mutatja be, de Sámuel két könyve bizonyosan sokkal később íródott: Jósiás korában, i. e. 640 után. Dávid bibliai alakjának megalkotása a keresztény krisztológiák szerint a zsidó messiásvárás szolgálatába állított hittanítás, mert a Messiásnak a próféciák szerint Dávid házából kellett származnia.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia

1. A sztélé (görög nyelven: στήλη, stēlē) faragott, vésett jelekkel vagy feliratokkal, gyakran ábrázolásokkal is ellátott nagyméretű kőtábla, kő- vagy ritkábban faoszlop, melyet többnyire emlékműnek vagy síremléknek emeltek. ↩︎
2. A perszonálunió két (esetleg több) független állam olyan szövetsége, amelyet a közös uralkodó személye kapcsol össze. ↩︎