Szent Pioniosz vértanú
Szent Pioniosz vértanú a 3. századi kereszténység kiemelkedő alakja, aki élete és halála által példát mutatott az állhatatos hitről és a bátorságról. Szmirnában szolgált papként, ahol tanultsága, szerénysége és szent élete miatt nemcsak a keresztény közösség, hanem a hitetlenek körében is nagy tiszteletnek örvendett. A hívek apostolként szerették, hiszen rendkívüli buzgósággal hirdette Krisztus tanítását, és sokakat térített meg.
250-ben, Decius császár keresztényüldözései alatt, Szmirnában éhínség tört ki, amit a pogány lakosság a keresztények bűnének tartott. A császári rendelet értelmében minden polgárnak áldozatot kellett bemutatnia a római isteneknek, és aki ezt megtagadta, súlyos büntetésre számíthatott. Pioniosz és két társa, Szabina és Aszklepiádész, elutasította a bálványoknak való áldozatot. Pioniosz előre megérezte elfogatását, és már ekkor kijelentette: inkább vállalja a fogságot és a halált, mint hogy hitét megtagadja.
Születése
150. körülm Szmirina
Halála
250. március 12., Szmirina
Boldoggá avatása
Szenté avatása
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
február 01.
Jelképe(i)
Védőszentje
Letartóztatásuk után a piactérre, az agorára vitték őket, ahol Pioniosz megragadta az alkalmat, hogy beszédet intézzen a tömeghez. Felszólította őket, hogy ne maradjanak közömbösek Isten ítéletével szemben, és rámutatott az örök élet és az igaz fény szépségére, amely minden földi jónál többet ér. Bár szavai sokakat megérintettek, a tömegben mégis csak kevesen értették meg hitvallásának mélységét.
A foglyokat börtönbe vetették, ahol súlyos zaklatásoknak voltak kitéve. Később megpróbálták őket erőszakkal a pogány templomba vinni, hogy áldozatot mutassanak be, de ők ellenálltak, és nyíltan kijelentették: „Keresztények vagyunk.” Az üldöztetések során Pioniosz végig hűséges maradt Krisztushoz, és mindvégig erőt öntött társaiba is.
A végső kihallgatáson Pioniosz ismét megtagadta, hogy áldozzon a római isteneknek, ezért a prokonzul halálra ítélte: elevenen elégették. A kivégzés során is megőrizte hitét és bátorságát. Amikor a végrehajtó hivatalnok arra kérte, hogy tagadja meg hitét, ő így válaszolt: „Nem a halálba, hanem az életbe megyek.” Utolsó szavai a feltámadásba vetett hitét hirdették: „Gyorsan meg akarok halni, hogy annál hamarabb feltámadhassak.”
Pioniosz vértanúsága az ókeresztény hit bátorságának és a feltámadás örömhírének példája maradt. Élete és halála ma is arra hív, hogy bátran álljunk ki hitünk mellett, és Krisztus tanítását ne csak szavakkal, hanem tettekkel is hirdessük.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
