János, XXII. – 196. római pápa
XXII. János megválasztása rendkívül körülményes, két év és három hónapig elhúzódó konklávé eredménye volt, amely V. Kelemen 1314-es halála után keletkezett. A bíborosi kollégiumot megosztotta a francia és itáliai párt, de a franciák is két frakcióra szakadtak. Az elhúzódó patthelyzetet végül V. Fülöp francia király törte meg azzal, hogy a Lyonban összezárt bíborosokat kényelmetlen körülményekkel kényszerítette döntésre. A 72 éves Jacques Duèze bíborost, a volt nápolyi kancellárt és jogászt a megosztott kollégium végül azért választotta meg 1316. augusztus 7-én – csupán átmeneti megoldásként tekintve rá –, mert a csellel eljátszott betegség miatt könnyen halandónak tűnt. Megválasztása után azonban feltámadt, és XXII. János néven energikus, hosszú pontifikátusba kezdett.
Pápaságának egyik legfontosabb belső teológiai és fegyelmi kihívása a ferences renden belül bontakozott ki. A spirituálisok nevű radikális csoport az evangéliumi szegénység elvét hirdette, azt állítva, hogy Krisztusnak és apostolainak nem volt vagyona, és ezért az egyháznak is le kell mondania minden vagyonról. Ezzel párhuzamosan a pápai abszolutizmus ellen léptek fel olyan egyetemi tanárok, mint Páduai Marsilius és Janduni János, akik a népfelség elvére épülő, a világi hatalmat az egyház fölé helyező Defensor pacis (A béke őre) című művet hozták létre, elvetve a pápa primátusát és az egyház isteni eredetét. Az angol Ockham Vilmos nominalista elmélete is a pápai tanítással szemben állt. János keményen fellépett ezen eszmék ellen: 1318-ban eretneknek bélyegezte a spirituálisok tanait, a megbánást nem tanúsítókat máglyahalállal büntette, majd 1323-ban a Quia nonnunquam kezdetű bullájában hivatalosan is eretneknek nyilvánította azt az állítást, hogy Krisztusnak nem volt vagyona. A Bajor Lajos udvarába menekülő ferenceseket – köztük Ockhamet és Marsiliust – pedig eretneknek bélyegezte.
Születése
1244., Cahors
Halála
1334. december 4., Avignon
Megválasztása
196. római pápa – 1316. augusztus 7.
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
Jelképe(i)
A pápaság és a császárság közötti harc XXII. János pontifikátusának másik fő eleme volt, közel száz év béke után. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor a német választófejedelmek IV. Bajor Lajost választották királlyá. János az abszolút pápai hatalom védelmében, a francia trón támogatását szem előtt tartva, nem volt hajlandó elismerni Lajos uralmát. A konfliktusban Lajos Lombardiában vikáriust nevezett ki, amit János azonnal érvénytelenített. A pápa jogra hivatkozva követelte Lajostól az uralkodói tevékenység felfüggesztését, majd miután Lajos a nürnbergi birodalmi gyűlésen eretnekséggel vádolta meg Jánost és zsinatot követelt, a pápa 1324. március 23-án kiközösítette Lajost. Lajos válaszul 1328-ban Rómába vonult, ahol császárrá koronáztatta magát a kiközösített Sciarra Colonna bíborossal, majd megfosztotta Jánost a trónjától, és V. Miklós néven ellenpápát választatott. Bár az ellenpápa hamarosan bocsánatot kért Jánostól, Lajos pedig 1330-ban visszatért Németországba, a pápa csak 1333-ban érte el, hogy Lajos beleegyezzen császári címének feladásába.
János vitathatatlanul legnagyobb érdeme az egyházi központosított kormányzati apparátus megteremtése volt. Nápolyi kancelláriai tapasztalatait felhasználva tökéletesítette a kúriát. Megreformálta a Pápai Kancellária és a Pápai Konzisztórium munkáját, és 1331-ben létrehozta a pápai legfelsőbb bíróságot, a Sacra Romana Rota-t, ahol a püspöki döntéseket meg lehetett fellebbezni, valamint a későbbi Dataria Apostolicá-nak az alapjait. Különösen jelentős volt a pénzügyi rendszer átalakítása. Az 1331-es Ratio iuris bullával elválasztotta a pénzügyeket a kancelláriától, és létrehozta a Camera Apostolicát a bíboros kamarás (camerlengo) vezetésével, aki az interregnum idején az egyházfő ügyeit intézte. Mivel az Avignonba költözéssel a pápaság elesett a Patrimonium Petri bevételeitől, János új, centralizált pénzforrásokat vezetett be, mint például a pápai rezervációk (beiktatási díjak), a fructus intercalares (betöltetlen javadalmak bevételei) és a spólia (elhunyt klerikusok vagyonának bevételezése). Ezen felül növelte az adóbevételeket, mint a denarius beati Petri és a keresztes hadjáratok címén beszedett pénzek, illetve az iratokért fizetett taxákat. A bevétel behajtásába bekapcsolta a sienai és firenzei bankházakat, ami a kötvények 14. századi alkalmazásához vezetett, és ezzel messze megelőzte a korát, Avignont pedig soha nem látott gazdagságú és fejlettségű pénzügyi központtá tette.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
