János, II. – 56. római pápa
II. János, eredeti nevén Mercurius, Projectus fiaként született Rómában, és egyházi pályafutását a Szent Kelemen-bazilika presbitereként kezdte. Karrierje során a gót uralkodókat támogató klerikus csoporthoz csatlakozott, ami később meghatározta pápai politikáját is. Megválasztását egy három hónapos, feszültségekkel teli üresedés előzte meg, amelyet a gót és bizánci pártok közötti éles érdekellentétek és a szélsőséges méreteket öltő szimónia jellemzett. A pápai kincstár kiürült, miközben a főpapok egyházi javakat árusítottak ki szavazatvásárlás céljából, végül Athalarik gót király és a szenátus nyomására sikerült Jánost a trónra emelni.
A pápa pontifikátusának egyik sarokköve az egyházi választások tisztaságának helyreállítása volt. János felismerte, hogy a belső korrupció veszélyezteti az egyház integritását, ezért a világi hatalom segítségét kérte. Ennek eredményeként született meg 533-ban a római szenátus utolsó ismert határozata, amely szigorúan tiltotta a szimónia minden formáját a pápaválasztás idején. Ezt a rendelkezést a gót király márványba vésetve állíttatta fel a Szent Péter-bazilika átriumában, mintegy örök mementóul és jogi alapul a jövőbeli választásokhoz.
Születése
470. körül, Róma
Halála
535. május 8., Róma
Megválasztása
56. római pápa – 533. január 8.
Sírhely/Kegyhely
Szent Péter-bazilika, Vatikán
Ünnepnapja(i)
Jelképe(i)
Külpolitikájában és teológiai tevékenységében János a Bizánci Birodalommal való megbékélésre törekedett. I. Justinianus császár felismerte a pápai autoritás jelentőségét a birodalmi egység megőrzésében, és a Szentháromság-tani viták lezárása érdekében a pápa döntését kérte. János elfogadta a császár által javasolt theopaszkhita formulát, amely a monofiziták és az ortodox irányzat közötti kompromisszumot kereste. Bár ez a döntés ellenállást váltott ki bizonyos szerzetesi körökben, például az Acoemetae közösségében, a pápa határozottan fellépett ellenük, és 534-ben kiközösítette az elhajlókat, ezzel stabilizálva a dogmatikai egységet.
Adminisztratív és fegyelmi kérdésekben a pápa Galliában is érvényesítette hatalmát. Amikor fény derült Contumeliosus riez-i püspök súlyos visszaéléseire, János nem habozott határozott utasítást küldeni a galliai klérusnak. A vétkes püspököt kolostori fogságra ítélte, egyházmegyéjének felügyeletét pedig ideiglenesen az arles-i püspökre bízta, ezzel demonstrálva a pápai joghatóság távoli tartományokra kiterjedő erejét. Ez az eset is mutatta, hogy rövid uralkodása ellenére János aktívan felügyelte az egyház belső rendjét.
Élete utolsó szakaszában az észak-afrikai egyház újjászervezésének kérdése foglalkoztatta. A vandál uralom alól felszabadult területeken 270 püspök gyűlt össze Karthágóban, hogy döntsenek az arianizmushoz pártolt klerikusok visszafogadásáról. A döntő szót II. Jánostól várták, ám az egyházfő 535. május 8-án bekövetkezett váratlan halála félbeszakította ezt a folyamatot. Bár uralkodása mindössze két évig tartott, a névváltás hagyományának megteremtésével és a szimónia elleni jogi fellépésével maradandó hatást gyakorolt a pápaság intézményére.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
