Guzzolini Szent Szilveszter remete, apát
Guzzolini Szent Szilveszter, aki egy osimói nemes család sarja volt, pályafutásának elején viszonylag rövid ideig világi tanulmányoknak szentelte magát. Az egyetemi évek során, melyeket Bolognában és Padovában töltött, eredetileg jogot hallgatott, ám végül elkötelezte magát a teológia iránt. Ez a szakmai irányváltás jelentős családi feszültséget okozott; édesapja tíz teljes éven keresztül nem állt szóba fiával, elutasítva ezzel Szilveszter elhatározását.
Annak ellenére, hogy apjával megromlott a viszonya, Szilveszter példaadó, türelmes és elkötelezett életmódja elismerést vívott ki számára a közösségben. Ennek eredményeként felvették szülővárosa kanonokjai közé. Ebben a tisztségben azonban hamarosan konfliktusba került a helyi püspökkel, akit nyíltan bírált annak nem éppen kifogástalan életvitele miatt. A püspök válaszul megpróbálta megfosztani Szilvesztert a kanonoki kiváltságoktól, ami bizonyítja, hogy a fiatal teológus rendíthetetlen erkölcsi tartása komoly ellenállást váltott ki.
A fordulópont Guzzolini Szilveszter életében egy temetés alkalmával érkezett el, amikor egy félig elporladt emberi tetemet látott. Ez a mélyen megrendítő élmény vezette el ahhoz a radikális döntéshez, hogy megjobbítja addigi életét, és hátat fordít világi tisztségeinek. 1227 körül végleg elhagyta Osimót, és remeteéletet kezdett, egymás után három különböző barlangban keresve a magányt. A harmadik remetebarlang, Grottafucile, később annak a kolostornak adott helyet, amelyet ő maga alapított, ezzel elvetve a jövőbeli rend magjait.
Születése
1177. körül, Osimo
Halála
1267. november 26., Fabriano
Boldoggá avatása
1260. körül., IV. Kelemen pápa
Szenté avatása
1598., VIII. Kelemen pápa
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
november 26.
Jelképe(i)
Védőszentje
Szilveszter magányos elvonulása nem tarthatott örökké. Különböző szerzetesek kezdték felkeresni, akik azt tanácsolták neki, hogy társuljon egy már meglévő szerzetesrendhez. Hosszú megfontolás után a Szent Benedek Reguláját választotta élete alapjává. Bár felvette valamelyik környékbeli bencés monostor szerzetesi ruháját, eleinte továbbra is a magányos életmódot részesítette előnyben, ami a későbbi rendjének is sajátos arculatot kölcsönzött. A döntő lépést 1228-ban tette meg, amikor Domonkos-rendi szerzetesek tanácsára elkezdett tanítványokat fogadni, akik követni akarták lelkiségét.
Ebből a növekvő közösségből született meg 1231-ben a Montefanói bencés remeteség, amely a szilvesztrinusok nevű új szerzetesi család dinamikus központjává fejlődött. Szilveszter lelkiségét mélyen áthatotta a remeteség iránti vonzódás és a világtól való elszakadás igénye. Ennek megfelelően az általa alapított monostorokat jellemzően lakatlan, félreeső vidékeken hozta létre. Ez a tudatos elhelyezés a szerzetesek figyelmének védelmét szolgálta, hogy semmi ne vonhassa el őket az „egyetlen lényegestől”: az Istennel való egyesüléstől. Halálakor, 1267-ben, a rend már jelentős méretű volt: 12 általa alapított monostorban mintegy 120 szerzetes élt, ezzel biztosítva a szilvesztrinus kongregáció fennmaradását és növekedését.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
Celesztinusok
