Kelemen, III. – 174. római pápa
III. Kelemen pápa (1130 körül – 1191) pontifikátusa az egyháztörténetben gyakran a rövid ideig uralkodó, korlátozott befolyású pápák sorába illeszkedik III. Sándor és III. Ince korszaka között. Kelemen azonban kitűnik közülük, mivel sikerrel kezelte kora legégetőbb problémáinak egy részét, így az utókor inkább politikai szerepvállalását, mintsem tisztán egyházi tevékenységét tartja kiemelkedőnek. Paolo Scolari Rómában született, pályája kezdetén a Santa Maria Maggiore-bazilika papja volt, majd III. Sándor pápa idején lett Palestrina bíborosa. Az egyházi karrier az egyetlen biztonságos út volt számára a pápaság ellenes nemesi felkelések idején, aminek köszönhetően jól ismerte a római politikai viszonyokat.
VIII. Gergely rövid uralkodása után a klérus egy olyan vezetőt keresett, aki képes pontot tenni a római anarchiára, békét kötni a Német-római Birodalommal, és hatékonyan támogatni tudja az újabb keresztes hadjárat ügyét. Kelemen megválasztása, mely 1187. december 19-én, a konklávén történt, ezen elvárásoknak tett eleget. Római származása kulcsfontosságúnak bizonyult a város helyzetének rendezésében. Felismerve, hogy a függetlenségre törekvő Róma nemzetközi elismertség hiányában nem életképes, és szüksége van a pápai hatalomra, Kelemen diktált a szenátusnak. Feltételként szabta a pápák szuverenitásának elismerését és a pápai javadalmak visszaszolgáltatását. Cserébe a római nép megőrizhette a hivatalnokválasztás jogát, de a város kormányzóját a pápa jelölte ki. A megállapodás eredményeként Kelemen 1188 februárjában békésen és fegyverek nélkül vonulhatott be Rómába, lezárva egy közel ötven éves konfliktust.
Születése
1130. körül, Róma
Halála
1191. március 20., Róma
Megválasztása
174. római pápa – 1187. december 19.
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
Jelképe(i)
A megnyugodott Róma és a Lateráni Palota helyreállítása után Kelemen a harmadik keresztes háború megszervezésére összpontosított. Ez volt az egyik legjelentősebb politikai tette. 1189 áprilisában, Strasbourgban békét kötött Barbarossa Frigyes császárral, ami bár nem rendezte az 1177-es béke óta függőben lévő összes kérdést, de biztosította a két hatalom együttműködését, különös tekintettel a keresztes hadjáratra. Frigyes személyesen vezette seregét a Közel-Keletre. Kelemen ezen felül sikeresen mozgósította II. Fülöp Ágost francia és II. Henrik angol királyt is, így 1189-ben hatalmas keresztény sereg indult a Szentföld felé. Emellett egyházpolitikai szempontból is történelmi jelentőségű lépést tett, amikor 1188. március 13-án Skóciát kivonta a yorki érsek hatalma alól, közvetlenül Róma alá rendelve a skót egyházat I. Vilmos király kérésére.
Ugyanakkor Kelemen pontifikátusának volt egy kritikus, megoldatlan problémája: a Szicíliai Királyság trónutódlása. II. Vilmos szicíliai király halála után II. Roger ágának utolsó férfi tagja is eltűnt a színtérről. Henrik herceg, a Német-római Birodalom trónörököse és Konstancia, Roger egyetlen élő leszármazottjának férje, bejelentette igényét a trónra. Kelemen felismerte, hogy ha a Német-római Birodalom és Szicília egy korona alá kerül, az bekeríti a Pápai Államot, és annak pusztulásához vezethet. Ennek elkerülése végett a pápa elismerte a trónt törvénytelenül elfoglaló Tankrédot Szicília királyának. A helyzet súlyosbodott I. Frigyes 1190-es halálával, ami még nagyobb hatalmat adott Henrik német királynak, aki sereggel indult Kelemen ellen. A pápa azonban váratlanul meghalt 1191. március 27-én, mielőtt a konfliktus eszkalálódhatott volna, így Henrik herceg gondját utódjára hagyva.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
