Gergely, VI. – 149. római pápa

VI. Gergely pápa (Johannes Gratianus) pályafutása kivételes ígéretként indult a 11. század közepén, de tragikusan zárult a római főúri frakciók és a császári hatalom ütközőzónájában. Személyét nagyra becsülték papi hivatásában, annyira, hogy keresztgyermeke, IX. Benedek pápa idején a római Szent János-templom archipresbitere lett. Amikor a kicsapongó és fiatal Benedek házasságkötés céljából elhatározta a lemondást, hivatalát Gergelynek adta át, állítólag egy jelentős, 650 kg-os aranyösszeg ellenében. Ez a tranzakció, bár a becsületes Gergely szándéka tiszta volt, később végzetes szimónia vádjához vezetett.

Gergely 1045. május 1-jén lépett trónra, és bár az egyházon belül megkérdőjelezhetetlen volt hatalma és tekintélye, a világi hatalomra törő Crescenti család azonnal megnehezítette uralmát. A Crescentiek a korábbi ellenpápa, III. Szilveszter visszaültetését akarták elérni, és a kincstár üressége miatt Gergely képtelen volt hatékonyan kordában tartani Rómát. Bár gyóntatójának, Hildebrandnak (a későbbi VII. Gergelynek) a segítségével időnként sikerült a rendet helyreállítani, a tartós béke hiánya és a viszályok elkerülhetetlenné tették, hogy a pápa külső segítséget kérjen.

A megoldás III. Henrik, német-római király bevonása volt, aki 1046 őszén átkelt az Alpokon. Ez a lépés Gergely ellenzőinek számát tovább növelte, de Henrik nagy tisztelettel fogadta a hivatalban lévő pápát. A király Sutriban hívott össze zsinatot, amelyen az elmúlt két év három pápai aspiránsa (VI. Gergely, IX. Benedek és III. Szilveszter) jelent meg. Henrik rövid úton rendet vágott: III. Szilvesztert trónbitorlónak minősítette és kolostorba száműzte. IX. Benedeket önkéntes lemondása miatt nem fogadta el törvényes egyházfőnek.