Clunyi Szent Odiló bencés apát
Szent Odiló auvergne-i nemesi családból indult a papi hivatás felé, majd Szent Majolus apát vezetése alatt csatlakozott a clunyi közösséghez. Gyors felemelkedése 991-ben helyettesi, majd 994-ben apáti kinevezéséhez vezetett. Vezetői stílusát a „szerzetesek arkangyalaként” emlegetett kiegyensúlyozottság jellemezte: szigorát saját magára korlátozta, míg rendtársaival szemben anyai gondoskodással és elnézéssel viseltetett. Vallotta, hogy inkább az irgalom, mintsem a kegyetlenség miatt váljon méltóvá az üdvösségre.
Odiló egyik legfontosabb liturgikus újítása a halottakról való megemlékezés napjának rögzítése volt 1030 körül. Ezt eredetileg a clunyi alárendeltségbe tartozó házak számára írta elő, imákkal és alamizsnálkodással összekötve, ám a kezdeményezés olyan spirituális igényt elégített ki, hogy az egész latin egyház átvette. Ez az újítás jól szemlélteti Odiló érzékenységét a hívők lelki sorsa iránt, amely szociális tevékenységében is megmutatkozott: az 1033-as éhínség idején még az apátság kincseit és a császári jelvényeket is eladta, hogy enyhítse a szegények nyomorát.
Születése
962. körül, Auvergne
Halála
1049. január 1., Souvigny
Boldoggá avatása
Szenté avatása
1063., II. Sándor pápa
Sírhely/Kegyhely
Souvigny
Ünnepnapja(i)
január 01.
Jelképe(i)
Védőszentje
Politikai befolyása túlnőtt a kolostor falain; korának egyik legfontosabb diplomatája volt. Szoros kapcsolatot ápolt II. Henrik német-római császárral, akinek tanácsadójaként is szolgált, valamint közvetítőként lépett fel európai uralkodók, például II. Róbert francia király és II. Konrád vitájában. Aktívan részt vett az „Istenbéke” (Treuga Dei) mozgalomban, amely a feudális magánháborúk korlátozásával próbálta védeni a civil lakosságot és a szent helyeket az év bizonyos időszakaiban.
Az apátság épített örökségét is radikálisan megújította. Jotsaud életrajzíró feljegyzései szerint Odiló szinte minden épületet újjáépíttetett, kőből emelve maradandó falakat a korábbi faépítmények helyén. Emellett ránk maradtak szabálygyűjteményei (Consuetudines), amelyek a mindennapi élet és a liturgia pontos menetét rögzítették, biztosítva a rend egységét és fegyelmét egy olyan korszakban, amikor a központosított szervezet még csak formálódott.
Bár hatalmas befolyással bírt, Odiló mindvégig megőrizte alázatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint a lyoni érseki pallium visszautasítása vagy montecassinói látogatása, ahol a szerzetesek lábát mosta meg. Utolsó éveit testi szenvedések nehezítették meg, ám ő még betegen is végiglátogatta kolostorait. 1049. január 1-jén Souvigny-ben hunyt el, hátrahagyva egy megerősödött, szellemileg és fizikailag is megújult Clunyt, amely utódai alatt Európa vallási központjává válhatott.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
