Szent Pamphilosz és társai vértanúk
Szent Pamphilosz a 3. század közepén született Berytben (a mai Bejrút) előkelő családból, és már fiatalon kimagasló műveltségre tett szert. Állami hivatalnokként kezdte pályáját, de a kereszténység belső gazdagságának megismerése arra indította, hogy lemondjon hivataláról, és Alexandriába induljon teológiát tanulni. Ott Szent Pieriosz tanítványaként mélyreható ismereteket szerzett az Ó- és Újszövetségben, valamint a korai keresztény irodalomban, és a tanulmányai során különleges tiszteletet alakított ki Origenész iránt. Pamphilosz tanítóként és íróként is kiemelkedett: a Cézáreai teológiai iskola vezetésével, a könyvtár gyarapításával és a Biblia másolatainak előállításával nagyban hozzájárult az Egyház szellemi kincséhez.
Palesztinában, Cézáreában Pamphiloszt pappá szentelték, és a szegények, rászorulók gondozása, valamint a közösségi élet ápolása lett fő feladata. Nagylelkűen ajándékozta saját könyvmásolatait és gondoskodott arról, hogy a tudás mindenki számára hozzáférhető legyen. Emellett aszkétaként, egyszerű életet élve teljesen Isten szolgálatának szentelte magát, szolgáit és tanítványait atyai szeretettel vezette.
Születése
3. század közepe, Bejrút
Halála
309/310. február 16., Cézárea, Palesztina
Boldoggá avatása
Szenté avatása
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
június 01.
Jelképe(i)
Védőszentje
307 novemberében Maximus Daia császár keresztényüldözése következtében letartóztatták. Urbanus helytartó először próbálta rábeszélni vagy megfenyegetni, hogy áldozzon a bálványoknak, de Pamphilosz rendíthetetlenül kitartott hite mellett, ezért kegyetlenül megkínozták, majd börtönbe vetették. Ott folytatta irodalmi munkáit Euszebiosz segítségével, megírta Origenész ötkötetes védelmét, és a fogságban élő keresztényeket lelki erősítésben részesítette.
309 tavaszán, Firmilianus prefektus idején ismét elővezették, és Pamphiloszt, valamint társait – Valenst, Paulust, Szeleukoszt és Theoduloszt – halálra ítélték hitvallásuk miatt. A helytartó a hagyományos áldozati parancs megtagadása miatt végeztette ki őket, Pamphiloszt és társait éles kínzások után lassú tűzre tették, Szeleukoszt és Theoduloszt pedig keresztre feszítették. A vértanúk hősies kiállása az Egyház számára példát jelentett a hűségből és a hitből fakadó bátorságra.
Ezen tragikus események során összesen 12 keresztény halt vértanúként Cézáreában, köztük az utolsó Julianus is, aki saját elragadtatásában még a halál előtt megcsókolta a már elesett testvéreit. Euszebiosz leírása szerint Pamphilosz és társai példamutató életet éltek, és vértanúságuk révén nyitották meg az örök élet kapuját nemcsak maguk, hanem sok más hívő számára is. Emlékük a keresztény hit bátorságának, tudásának és önfeláldozásának örök jelképe.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
Szent Gordiusz vértanú