Miklós, I. – 106. római pápa

Szent I. Miklós pápa a 9. század egyik legjelentősebb egyházfője volt, akinek idején a pápaság tekintélye újra megerősödött. Római származású, művelt, jámbor családból született, s már fiatalon a pápai udvarban szolgált. Tehetsége és jelleme miatt II. Lajos császár és több pápa is megbecsülte, III. Benedek különösen nagy bizalommal volt iránta. 858-ban választották pápává, amikor az Egyház és a birodalom hatalmi viszonyai feszült egyensúlyban álltak.

Uralkodása idején Miklós bátran fellépett a hatalmi visszaélések ellen. Szembeszállt a bizánci Photiosz pátriárkával, aki jogtalanul foglalta el Szent Ignác helyét, és ezzel újabb fejezetet nyitott a keleti és nyugati Egyház közti szakadások történetében. Ravennai János metropolitától kezdve a reimsi Hinkmár érsekig, vagy a házasságtörő Lothár királyig számos ellenféllel került szembe – de minden esetben az evangéliumi igazság védelme vezette. Hitt abban, hogy a pápa elsőbbsége nem világi hatalomból, hanem Krisztus akaratából ered.

I. Miklós életét az imádság, az igazságosság szeretete és a béke iránti vágy jellemezte. Amikor a frank császár fegyverrel támadt Rómára, ő nem hadsereget, hanem böjtöt, imát és körmenetet rendelt el. Hitbeli szilárdságával és erkölcsi tekintélyével végül győzelmet aratott, anélkül, hogy kardot emelt volna. A krisztusi alázat és az apostoli bátorság egységét testesítette meg.

Tanításaiban és leveleiben gyakran intette a püspököket az igazságosságra, az irgalmasságra és az egységre. Minden döntésében törekedett a másik fél meghallgatására, és arra, hogy senkit se alázzon meg a saját igazának érvényesítése közben. Az Egyház jogainak védelmében nem ismert félelmet, de mindig a szeretet szellemében járt el. 867. november 13-án hunyt el Rómában.

Emlékét a történelem az egyik legnagyobb pápaként őrzi, aki nem karddal, hanem az igazság erejével győzött, s akinek neve az Egyház függetlenségének és erkölcsi tekintélyének jelképe lett.