Jézus Társasága [SJ]

A közösséget Loyolai Szent Ignác alapította a XVI. század derekán. A baszk nemes, miután a francia-spanyol háborúban megsebesült, hosszas lelki tusa és fejlődés következtében jutott el odáig, hogy életét Istennek szenteli. 1521-es megtérése, majd zarándokútja után társakat gyűjtött maga mellé, lelkigyakorlatokat adott nekik, és az a közös ideál lelkesítette őket, hogy Jézus apostolaihoz hasonlóan szegényen hirdessék az evangéliumot.

Mivel nem volt világos számukra, hol van a legnagyobb szükség szolgálatukra, a pápához fordultak, hogy Krisztus helytartójaként ő küldje őket oda, ahol mint az Egyház egyetemes pásztora a legmegfelelőbbnek tartja. Ez lett az alapja a jezsuiták negyedik fogadalmának, amellyel a hagyományos hármas szerzetesi fogadalmat (szegénység, tisztaság, engedelmesség) kiegészítve a mindenkori pápa szolgálatába ajánlják magukat. Az új rendet III. Pál 1540-ben hagyta jóvá.

Jézus társai, avagy az IHS rövidítés jelentése

A jezsuitákat nem alapítójukról, hanem Jézusról nevezték el, ezzel is hangsúlyozva, hogy az ő társai akarnak lenni. A Társaság címerében szereplő és templomaiban egyik leggyakrabban előforduló szimbólum – az IHS – is ezzel kapcsolatos, hiszen Jézus nevének görög rövidítése.

A jezsuiták számára a Jézussal való személyes kapcsolat, barátság központi jelentőségű. Minden apostoli szolgálat ebből a benső kapcsolatból forrásozik, amely különösen is Szent Ignác lelkigyakorlatai által mélyül el. Ezt a lelkiséget fejezik ki a „tevékenységben szemlélődni”, illetve a „megtalálni Istent mindenben” kifejezések. A jezsuiták fő törekvése, hogy ezt a kincset továbbadják, és a lelkigyakorlatok által másoknak is segítsenek istenkapcsolatuk elmélyülésében.