János, XVIII. – 143. római pápa

XVIII. János pontifikátusa a 11. század eleji Róma zavaros politikai viszonyai között telt el. Miután III. Ottó német-római császár halálát követően a városi nemesi családok között hatalmi harc tört ki, a Crescenti család kerekedett felül, akik saját jelöltjüket emelték a pápai trónra. Giovanni Fasano, aki egy római pap gyermekeként látta meg a napvilágot, 1003 karácsonyán nyerte el a méltóságot. Személyiségét a források szelídnek írják le, ami vélhetően ideálissá tette őt a város tényleges ura, III. Crescenti János számára, aki a pápa mozgásterét szinte teljesen a vallási és adminisztratív területre korlátozta.

Uralkodásának első szakasza főként a belső egyházi ügyvitelre és a birtokjogok megerősítésére fókuszált. János a Lateráni palotában élve, nemesi felügyelet mellett látta el feladatait: kolostorok kiváltságait szentesítette és szertartási eszközöket áldott meg. Ugyanakkor az idő előrehaladtával, különösen II. Henrik német-római király trónra lépését követően, a pápa megkezdte saját politikai súlyának óvatos növelését. Első jelentős önálló lépéseként a merseburgi püspökséget közvetlen pápai fennhatóság alá vonta, jelezve, hogy az adminisztrációs falakon túl is kész gyakorolni hatalmát.

A pápai diplomácia egyik legfontosabb állomása az 1007-es római zsinat volt, ahol János megerősítette a bambergi püspökség alapítását. Ez az intézmény kulcsfontosságú bázisként szolgált a szláv népek keresztény hitre térítésében, ami egybevágott II. Henrik birodalmi ambícióival. A pápa emellett aktívan védelmezte a pápai kiváltságokat a francia egyházi vezetőkkel szemben, és megerősítette a canterburyi és trieri érsekek jogköreit a pallium megküldésével, ezzel is növelve Róma tekintélyét a távolabbi keresztény területeken.