Gergely, XII. – 205. római pápa

XII. Gergely, polgári nevén Angelo Correr, a Velencei Köztársaság befolyásos nemesi családjának tagjaként, a teológiai tanulmányai után a velencei pátriárkátusban kezdte karrierjét. Később Castello püspökeként és Konstantinápoly latin pátriárkájaként tevékenykedett, ami rávilágít a velencei családok és az egyházi vezetés közötti szoros kapcsolatokra. Az apostoli titkári és pápai legátusi pozíciók után, 1405-ben bíborossá szentelték, és 1406-ban Ince halála után került sor a konklávéra. A bíborosok egyhangúlag megszavazták a leendő Gergelyt, miután minden egyes kardinális ünnepélyesen megesküdött arra, hogy a skizma felszámolásának érdekében, a megválasztása esetén hajlandó lemondani, ha az avignoni ellenpápa, XIII. Benedek is lemond hivataláról. A frissen megválasztott pápa, XII. Gergely azonnal serényen követségeket küldött Avignonba a találkozó előkészítésére, ezzel eleget téve esküjének.

A megegyezési kísérlet a savonai találkozón (1407) meghiúsult, ami a skizma elmélyülésének előszobája lett. Bár Benedek elfogadta a személyes találkozót egy semleges területen, a Nápolyi László király és Gergely velencei rokonai által gyakorolt nyomás és a tárgyalások megakadályozására irányuló intrikák ellehetetlenítették a megegyezést. Gergely végül visszavonult a tárgyalásoktól, hivatalosan Benedek állítólagos árulásaival indokolva lépését. Ez a kudarc volt a közvetlen kiváltó oka a katolikus egyház belső reformját követelő mozgalom felerősödésének, amely már nem a kolostorokból, hanem a befolyásos párizsi egyetemről indult ki. Ez az egyetemi mozgalom támogatta a konciliarizmust, azt a tételt, miszerint a pápa hatalma a zsinatok fennhatósága alá kell, hogy essen.

Születése

1326. vagy 1327., Velence

Halála

1417. október 8., Recenati

Megválasztása

205. római pápa – 1406. november 30.

Pontifikálásának vége

1415. július 4.

Boldoggá avatása

Szenté avatása

Sírhely/Kegyhely

Ünnepnapja(i)

Jelképe(i)

Védőszentje

A reformot követelő bíborosok, kihasználva Gergely visszalépése és Benedek francia támogatásának megrendülése miatti általános elégedetlenséget, összehívták a Pisai zsinatot 1409-ben. A zsinat, amelyet Baldassare Cossa bíboros vezetett, mindkét regnáló pápát – Gergelyt és Benedeket – skizmatikusnak és eretneknek nyilvánította, és megfosztotta őket egyházfői méltóságuktól. Ezzel a lépéssel, amihez nem állt elegendő világi támogatás, a zsinat nem szüntette meg, hanem éppen háromszorosra növelte az egyházszakadást azzal, hogy megválasztották V. Sándort (később XXIII. Jánost) harmadik pápának. Gergely mindeközben továbbra is élvezte Rupert német király, Luxemburgi Zsigmond magyar uralkodó és Nápolyi László támogatását, bár a bíborosi kar nagy része elpártolt tőle.

A teljes és végleges megoldást az 1414-ben kezdődő konstanzi zsinat hozta el, amely a nyugati egyház valóban egyetemes gyűlése volt, Zsigmond király központi szerepvállalásával. A skizma felszámolásának érdekében Gergely követei útján bejelentette, hogy hajlandó önként lemondani a trónról, amennyiben zsinat elismeri az általa kinevezett bíborosokat. A közel kilencvenéves egyházfő 1415. július 4-én meg is tette a lemondást, amit a zsinat elfogadott. Ezzel a kritikus lépéssel XII. Gergely legitimálta a zsinatot, és lehetővé tette, hogy a gyűlés megtehesse a szükséges lépéseket a többi ellenpápa, XXIII. János és XIII. Benedek elmozdítására, ezzel felszámolva a skizmát. Lemondásáért cserébe megkapta Porto püspöki címét és az anconai legátusi tisztséget, ahol élete hátralevő részét töltötte, 1417-ben bekövetkezett haláláig.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia