Gergely, II. – 89. római pápa

II. Gergely pápa pályafutása a római egyházi hierarchia szamárlétráján indult, ahol I. Szergiusz és Konstantin pápa mellett szerzett értékes tapasztalatokat. Különösen jelentős volt részvétele a konstantinápolyi tárgyalásokon, ahol intellektuális képességeivel és meggyőző erejével sikerült elnyernie II. Jusztinianosz császár tetszését, miközben hatékonyan képviselte a szentszéki érdekeket a teológiai vitákban. 715-ös megválasztása után azonnal szembesült Róma fizikai és politikai fenyegetettségével, amit a városfalak megerősítésével próbált orvosolni a szaracén veszély árnyékában.

Az egyházfő missziós tevékenysége mérföldkőnek számított a kereszténység terjedésében. Gergely felismerte a germán népek megtérítésének stratégiai fontosságát, ezért 719-ben felhatalmazást adott Szent Bonifácnak az északi területek evangelizációjára. Ezt a folyamatot nem csupán elindította, hanem folyamatos felügyelettel és támogatással kísérte, amit jól példáz, hogy 722-ben Bonifácot és Korbinianust püspökké szentelte, megszilárdítva ezzel az egyházi struktúrát a frissen megtérített területeken.

Külpolitikájában Gergely a kor jelentős hatalmi tényezőivel tartott fenn komplex kapcsolatrendszert. Bár Martell Károly frank palotamesterrel keresett szövetséget az iszlám előretörés megfékezésére, a frankok belpolitikai leterheltsége miatt a pápa gyakran magára maradt az itáliai érdekérvényesítésben. A longobárdokkal való viszonya ambivalens volt: Liutprand királlyal jogi kérdésekben együttműködött, ám a longobárd hercegek terjeszkedése és a ravennai exarcha gyengesége folyamatos katonai fenyegetést jelentett Róma számára.