Benedek, V. – 134. római pápa

. Benedek felemelkedése a 10. századi Róma zűrzavaros politikai közegében vette kezdetét, ahol a pápaság és a Német-római Birodalom közötti hatalmi harcok domináltak. A római születésű, gondos nevelésben részesült egyházi férfiú tudása és hite révén vívta ki környezete elismerését. Karrierje XII. János pápa idején ívelt fel, amikor a lateráni kancellária írnokaként, majd bíborosként közvetlen közelről szemlélte a pápai udvar intrikáit és Nagy Ottó császár egyre növekvő befolyását az egyházirányítás felett.

A válság 963-ban mélyült el, amikor Nagy Ottó megfosztotta hatalmától XII. Jánost, és saját bizalmasát, a laikus VIII. Leót ültette a trónra. Ez a lépés súlyos kánonjogi és társadalmi ellenállást váltott ki, mivel a rómaiak nem ismerték el a császár által kényszerített választást. Bár XII. János rövid időre visszaszerezte hatalmát, 964 májusában bekövetkezett halála után a klérus és a nép – a császári akarattal dacolva – a köztiszteletben álló Benedeket választotta meg és emelte a keresztény egyház élére.

Benedek pápasága rendkívül rövid életűnek bizonyult a külső katonai nyomás miatt. Alig foglalta el a Lateránt, Nagy Ottó és a trónfosztott VIII. Leó hatalmas sereggel vonult Róma falai alá, hogy érvényt szerezzenek a császári akaratnak. A realista és művelt Benedek felismerte, hogy a túlerővel szemben nincs esélye a város védelmére vagy hatalma megtartására, ezért a felesleges pusztítást megelőzendő, 964. június 23-án önként lemondott a pápai trónról.