Teréz anya, született Agnes Gonxha Bojaxhiu, 1910-ben látta meg a napvilágot az akkori Üszküb városában, albán családban. Már fiatal korában mély vallásos nevelést kapott, édesanyja példája pedig arra tanította, hogy a szegényeket mindig testvérként kell szeretni. Tizennyolc évesen jelentkezett szerzetesnővérnek, majd Írországon keresztül Indiába került, ahol a Loretói Nővérek tagjaként tanított Kalkuttában. 1946-ban, egy vonatúton különleges lelki élményben volt része – Jézus hívását érezte, hogy hagyja el a kolostort, és éljen a legszegényebbek között. Engedéllyel kilépett a zárdai életből, ápolónői képzést szerzett, és elkezdte szolgálatát a kalkuttai nyomornegyedekben. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai nevű szerzetesközösséget, amelynek célja Jézus szolgálata a legelesettebbekben, teljes önfeláldozással és ellenszolgáltatás nélkül. A rend gyorsan növekedett, és világméretűvé vált: tagjai kórházakat, árvaházakat és iskolákat hoztak létre, mindenkit befogadva, akit máshonnan kirekesztettek. Teréz anya szolgálatát világszerte elismerték – 1979-ben Nobel-békedíjat kapott, melynek díjátadását is az éhezők megsegítésére kérte felhasználni. Egész életét mély hit, szeretet és irgalmasság jellemezte, és sokak szemében már életében szentként tekintettek rá. 1997-ben halt meg, 2003-ban boldoggá, 2016-ban pedig szentté avatták. Rendje ma is több ezer szerzetessel és önkéntessel szolgál világszerte a szegények, betegek és elhagyottak között.

Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték Körösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki jószágigazatósága idején részt vett 1619 júliusában azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

Claver Péter spanyol jezsuita misszionárius volt, aki egész életét az afrikai rabszolgák testi-lelki gondozásának szentelte a kolumbiai Cartagena kikötőjében. Több tízezer embert keresztelt meg, élelmet és ápolást nyújtott a hajókon érkező kimerült foglyoknak, és fogadalmat tett, hogy örökké az ő szolgájuk marad. Hősies alázata, önfeláldozása és szeretete miatt a „feketék apostolaként” tisztelik, 1888-ban szentté avatták, és 1896-ban a néger missziók védőszentjévé nyilvánították.