Jézus kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele

30-33 körül Jézust Poncius Pilátus, Júdea római helytartója, Tiberius császár és Heródes Antipász uralkodása alatt elfogják Jeruzsálemben, miután a Kaifás főpap vezetése alatt álló Szanhedrin bevádolta őt istenkáromlásért.

A rómaiak lázadás és lázítás politikai bűntette miatt keresztre feszítik, amire a keresztjére tett felirat utal: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya”. Három nap múlva – tanítványainak tanúvallomásai szerint – „Isten feltámasztotta a halálból”, avagy „feltámadt“. Jézus számos tanú előtt megjelent.

Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak.

1Kor 15,5-7 – SZIT, szentiras.hu (Vö. Mt 28,9; Mk 16,9.12.14; Lk 24,5-6.31.36; Jn 20,14.19.26; Jn 21,1.14)

Péterre bízta nyájának vezetését, és megparancsolta az apostoloknak, hogy „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” ^{(Mt 28,19-20)}. Ezután – a feltámadását követő negyvenedik napon – „felment a mennybe” (vö. Mk 16,19; Lk 24,51; ApCsel 1,9-11). Tíz nappal később (pünkösdkor) Péter első igehirdetésére 3000 ember keresztelkedik meg. Innentől kezdve Jézus tanításait megismerik az egész Római Birodalomban, és egyre többen kezdik el ezeket követni. Az apostolok egyházakat alapítanak a különböző városokban, amelyeket ők maguk, vagy kinevezett tanítványaik vezetnek. A keresztény hagyomány tanúsítja, hogy Rómában az egyházat Szent Péter alapította, és ő volt az első vezetője, püspöke.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia