Zószimosz – 41. római pápa

Szent Zószimosz 417 márciusában lépett az egyház élére, és szinte azonnal radikális, a klérust megosztó döntéseket hozott. Első jelentős intézkedése az arles-i püspök, Patroclus jogköreinek rendkívüli kiterjesztése volt. Patroclus, aki egy világi tábornok támogatásával jutott székéhez, Zószimosz révén Gallia vikáriusa és több provincia metropolitája lett, ami sértette a környező püspökségek, például Vienne és Marseille jogait. A pápa ezen önhatalmú döntése egy olyan joghatósági háborút robbantott ki, amelyet az egyháznak még húsz éven keresztül nem sikerült teljes mértékben elsimítania.

Zószimosz tevékenységének legvitatottabb fejezete a pelagianizmushoz való viszonya. Ez a teológiai irányzat a szabad akarat szerepét hangsúlyozta az emberi üdvözülésben, háttérbe szorítva az isteni kegyelem fontosságát. Amikor a korábban kiátkozott Coelestius Rómába érkezett, a pápát sikerült meggyőznie hűségéről és tanainak ortodox jellegéről. Zószimosz, hívő és talán kissé hiszékeny módon, védelmébe vette az eretneknek tartott papot, sőt magát Pelagiust is, és felszólította az afrikai püspököket – köztük a határozottan ellenző karthágói érseket –, hogy vonják vissza a korábbi elítélő határozatokat.

Az afrikai egyházi vezetők azonban nem hátráltak meg a pápai utasítás előtt. Aurelianus karthágói érsek vezetésével zsinatot hívtak össze, ahol egyértelműen elutasították Zószimosz érvelését és kitartottak a pelagianizmus elítélése mellett. Ez a szembenállás komoly tekintélyvesztéssel fenyegette a római Szentszéket. A helyzetet végül a világi hatalom beavatkozása döntötte el: a császári udvar is fellépett a pelagiánusok ellen, ami kényszerpályára állította az egyházfőt. Zószimosz végül látványos pálfordulással kiadta Tractoria című enciklikáját, amelyben véglegesen kiátkozta Pelagiust és követőit, igazodva az ortodox kánonhoz.