Mar Szabai Szent Szabbász szerzetes
Mar Szabai Szent Szabbász (439–532) Kappadókiában, Mutalaszkában született, és már gyermekkorától szerzetesi hivatást érzett magában. Korán elvesztette szüleit, így a közeli Flavianae kolostorban nevelkedett, ahol mély imádságos életet és aszketikus fegyelmet tanult. Tizennyolc évesen a Szentföldre vágyott, és Jeruzsálembe zarándokolt, ahol Nagy Szent Euthümiosz tanítványává szeretett volna válni. Bár fiatal kora miatt először elutasították, alázattal elfogadta Szent Theoktisztosz atya vezetését, aki felismerte benne a rendkívüli lelki elhivatottságot.
Szabbász az engedelmesség, böjt és éjszakai imádság gyakorlásában nőtt a szentség útján. Később remeteéletet kezdett a júdeai pusztában, ahol teljes magányban, imádságban és munkában élt. Szombatonként és vasárnaponként azonban közösségben vett részt az isteni liturgián, példát mutatva az Istennek szentelt élet és a közösségi istentisztelet harmóniájáról. Hamarosan híre ment szentségének, és sokan gyűltek köré, hogy lelki vezetése alatt éljenek. Így jött létre a híres Mar Szaba-lavra, Palesztina egyik legnagyobb és legjelentősebb remetekolostora, amely a mai napig működik.
Születése
439., Mutakaszja
Halála
532. december 5., Szabbász-Iavra, Jeruzsálem
Boldoggá avatása
Szenté avatása
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
december 05.
Jelképe(i)
Védőszentje
Szabbász kolostoralapító és közösségszervező tevékenysége mellett béketeremtő és hithű ember volt. Több ízben küldték követségbe Bizáncba, hogy a palesztinai szerzetesek és az Egyház érdekeit képviselje. Bár nem volt politikus alkat, mély hite és szelíd bölcsessége a császári udvarban is tiszteletet váltott ki. Justinianus császár előtt is megjelent, aki látomásban fénykoszorút látott a szent feje körül, és térdre borulva kérte áldását. Szabbász kérésére a császár Jeruzsálemben kórházat alapított a szegények és zarándokok számára.
Élete végén Szabbász visszavonult szeretett kolostorába, ahol teljes békében készült halálára. 532. december 5-én, imádság közben, az Oltáriszentség vétele után adta vissza lelkét Istennek. Az Egyház „a földi angyal és mennyei ember” néven tiszteli őt, mint a keleti szerzetesség egyik legnagyobb alakját, aki a pusztaságot is imádságos élettel népesítette be.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
