Bonifác, I. – 42. római pápa

I. Bonifác pontifikátusának kezdetét egy súlyos egyházpolitikai válság határozta meg, amely a római pápaválasztás körüli bizonytalanságokból fakadt. Noha Bonifác tapasztalt diplomata és elismert klerikus volt, megválasztásakor nem élvezte a teljes zsinat és a császári hatalom támogatását. III. Constantius császár kezdetben Eulaliust ismerte el legitim egyházfőnek, ami kettős pápaválasztáshoz és Rómán belüli feszültséghez vezetett. A helyzetet Galla Placidia császárné közbenjárása és egy radikális császári rendelet mozdította ki a holtpontról, amely mindkét felet kitiltotta a városból a végleges döntésig.

Eulalius politikai bukását saját türelmetlensége okozta, amikor a tilalom ellenére visszatért Rómába a húsvéti liturgia celebrálására. Ezzel a lépésével elveszítette az uralkodó bizalmát, akitől korábban támogatást kapott, így Bonifác akadálytalanul foglalhatta el a pápai trónt. Ez a tapasztalat sarkallta Bonifácot arra, hogy lefektesse a pápaválasztás első jogi biztosítékait: rendeletben rögzítette, hogy vitatott választás esetén mindkét jelölt alkalmatlannak tekintendő, és harmadik személyt kell megválasztani a szakadás elkerülése érdekében.

Egyházkormányzati tevékenységét a római püspök primátusának, azaz központi irányító szerepének védelme jellemezte. Határozottan fellépett minden olyan törekvéssel szemben, amely a helyi egyházak autonómiáját a római szentszék tekintélye fölé helyezte volna. Ebben a szellemben folytatta elődei centralizációs törekvéseit, biztosítva, hogy a hitbeli és fegyelmi kérdésekben Róma szava maradjon a döntő az egész keresztény világban.