Kelemen, V. – 195. római pápa
V. Kelemen pápa (született Bertrand de Got, Uzeste vagy Villandraut, 1264 – Roquemaure, 1314. április 20.) a katolikus egyház történetének 195. pápája volt, aki 1305 és 1314 között irányította az egyházat. Nevéhez fűződik a pápaság Avignonba költöztetése, amellyel megkezdődött az úgynevezett avignoni fogság időszaka. Bár jogtudós, tanult és szervezőkész egyházfő volt, pápaságát alapvetően meghatározta a francia király, IV. (Szép) Fülöp befolyása. Ez a függőség döntő szerepet játszott a Templomos Lovagrend feloszlatásában is, amely Kelemen nevéhez kötődik, és máig az egyik legvitatottabb döntésként él az egyháztörténelemben.
Bertrand de Got Gascogne tartományban született, előkelő családból, és már fiatal korában a tudományok, különösen a jog felé fordult. Toulouse-ban, Orléans-ban és Bolognában tanult, utóbbi helyen a kor legkiválóbb jogi oktatásában részesült. Barátsága Szép Fülöppel korán kibontakozott, és ez meghatározta későbbi pályáját is. Egyházi karrierje gyorsan ívelt felfelé: Bordeaux-ban kanonok, majd püspök, később érsek lett, és már Bonifác pápa is felfigyelt rá, hűségéért bőkezűen jutalmazva. 1305-ben, XI. Benedek halálát követően, a hosszú ideig elhúzódó konklávé végül őt választotta meg pápának. Bár megválasztását állítólag titkos megállapodások előzték meg Fülöp követeivel, ez a forrásokból nem bizonyítható. Kelemen azonban mindvégig a francia király érdekeit szolgáló politikát folytatta.
Pontifikátusa egyik legjelentősebb és legvitatottabb lépése az volt, amikor a pápai udvart 1309-ben Avignonba helyezte át. A döntést hivatalosan a Rómát és Itáliát sújtó politikai zűrzavarral indokolta, hiszen a városban egymással harcoltak a Colonnák és az Orsinik, és a pápai birtokokban is anarchia uralkodott. A francia uralkodó befolyása azonban tagadhatatlanul közrejátszott abban, hogy az egyház központja Franciaország területére került. Kelemen Avignont azért tartotta megfelelőnek, mert elvileg nem volt közvetlenül a francia korona fennhatósága alatt, de gyakorlatilag a király szoros felügyelete érvényesült ott. Ezzel megkezdődött a több mint hetven éven át tartó „avignoni pápaság”, amely az egyház függetlenségének egyik legsúlyosabb próbatétele lett.
Születése
1264., Villandraut
Halála
1314. április 20., Roquemarue
Megválasztása
195. római pápa – 1305. június 5.
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
Jelképe(i)
Az itáliai állapotok tovább romlottak, és bár Kelemen igyekezett unokaöccsein keresztül irányítani a Pápai Államot, a béke nem állt helyre. Ugyanakkor külpolitikájában nem félt erőteljes lépéseket tenni: 1309-ben például kiátkozta a Velencei Köztársaságot, és keresztes hadjáratot hirdetett ellene Ferrara miatt. Ez ideiglenesen megerősítette a pápai befolyást, de Itáliában nem sikerült stabil hatalmat kiépítenie.
Kelemen uralkodásának másik kulcsfontosságú ügye VIII. Bonifác pápa emléke és a Templomos Lovagrend pere volt. IV. Fülöp régóta gyűlölte Bonifácot, aki egykor meg merte kérdőjelezni a király világi hatalmát, és azt követelte Kelemen pápától, hogy elődjét nyilvánítsák eretneknek. A pápa ezt ugyan nem tette meg, de több engedményt is tett Fülöpnek: feloldotta az egyházi átkokat, megerősítette a Colonna bíborosokat hivatalukban, és átengedte az egyházi tized egy részét a francia királynak.
A Templomos Lovagrend ügye azonban végzetesen rányomta bélyegét pontifikátusára. Fülöp, aki jelentős adósságot halmozott fel a templomosokkal szemben, koholt vádak alapján – eretnekség, bálványimádás és erkölcstelenség – üldözni kezdte őket. Kelemen sokáig vonakodott a lovagrend elleni fellépéstől, de végül 1312-ben, hatalmas politikai nyomás alatt, a Vox in excelso bullában kimondta a rend feloszlatását. A döntés után a templomosokat tömegesen végezték ki, és vagyonuk a francia korona kezére jutott.
V. Kelemen 1314. április 20-án halt meg Roquemaure-ban. Halála után röviddel meghalt IV. Fülöp is, és ez a két haláleset mintegy lezárta a korszakot, amelyben a francia király szinte teljesen alávetette a pápaságot. Kelemen alakját a történelem gyakran ellentmondásosan ítéli meg: egyesek szerint gyenge akaratú, politikailag befolyásolható egyházfő volt, mások szerint viszont realista, aki a kor zűrzavarában az egyház túlélését tartotta szem előtt. Akárhogy is, döntései – különösen az Avignonba költözés és a Templomosok felszámolása – évszázadokra meghatározták a pápaság történetét.
Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia
