Gergely, XIII. – 226. római pápa

XIII. Gergely (eredeti nevén: Ugo Boncompagni vagy Ugo Buoncompagni; Bologna, 1502. január 7. – Róma, 1585. április 10.) a 226. római pápa 1572-től haláláig.

XIII. Gergely minden bizonnyal az egyházfők sorában a legfontosabb személyiségek egyike volt. Reformszemléletét már névválasztása is jelezte, ugyanis I. Nagy Gergely óta ez a keresztnév szinte egybeforrt az elkötelezett reformerpápákkal. Ez alól XIII. Gergely sem volt kivétel, a megindult ellenreformációt helyezte pontifikátusának középpontjába. A tridenti zsinat rendelkezéseinek további erősítése és az egyházi fegyelem továbbfejlesztése mellett a protestantizmus egyik ádáz ellensége volt. Ez leginkább két ország történelmén hagyott nyomot. Az egyik Anglia, amely ellen több háborút is kiprovokált, a másik pedig Franciaország, ahol az ő uralma alatt zajlott a véres Szent Bertalan éjszakája. Rendkívül nagy szerepe volt a katolikus oktatás és papnevelés magasabb szintre emelésében. Noha ezek a tettek is kiemelkedően fontosak egy egyházfő uralkodása alatt, mégis nevét az általa elkészíttetett gregorián naptár tette világhírűvé.

Születése

1502. január 7., Bologna

Halála

1585. április 10., Róma

Megválasztása

226. római pápa – 1572. májua 13.

Fejlődő jellem az egyházi pályán

1502 januárjában született Bolognában Ugo Boncompagni néven. Családjáról nem sokat tudunk, de valószínűleg tehetős nemesi família volt, hiszen Ugo szülővárosa egyetemén kezdett jogot tanulni. A kor legkiválóbb jogi iskoláján 1530-ban végzett, és hamarosan megszerezte a doktori címet kánon és civil jogban egyaránt. Ekkor alig volt harmincéves, vagyis tehetségét és tudását a kiváló egyetem már igen korán elismerte. Jogi tanulmányainak befejeztével pár éven keresztül Bolognában maradt, és az egyetem katedráján dolgozott. Tanítványai között olyan jelentős alakokat találhatunk, mint III. Pál pápa unokáját, Alessandro Farnesét, aki később bíboros-nepos lesz, Reginald Pole-t, későbbi angol bíborost és Borromei Szent Károlyt.

A kitűnő jogi tudás és az egyházi törvényekben való jártasság Ugo fiatalságában egyáltalán nem jelentett korlátot a féktelen, kissé kicsapongó életnek. Bolognában elcsábított egy özvegy nőt, akinek tőle gyermeke is született. Ez az életstílus nem maradt távol tőle akkor sem, amikor 1539-ben Rómába utazott, és az egyház alkalmazásába került. A reformok előtt álló katolikus egyháznak szüksége volt a kiváló jogászokra, hogy alátámassza a radikális változásokat, így került a pápai kúria alkalmazásába. Pier Paolo Parisio bíboros sugallatára III. Pál hívta az örök városba, és először a város egyik bírájává tette, majd pápai abbreviátor lett és Campagna pápai kincstárnoka. 1545-ben Pál felkérésére részt vett a tridenti zsinaton, mint az egyházfő egyik jogásza. IV. Pál pápa uralkodása alatt datariusi rangban részt vett Alfonso Carafa bíboros II. Fülöp spanyol királyhoz indított pápai küldöttségében. Miután a követség visszatért a spanyolok uralta Flandriából, a pápa 1558-ban Vieste püspökévé szentelte fel. A következő évben IV. Piusz pápa személyében új egyházfő került a katolikus egyház élére, aki az újjáélesztett tridenti zsinat pápai megbízottjává nevezte ki Ugót, amelynek egészen a záró üléséig jelen volt. Miután visszatért Rómába, Piusz 1564-ben bíborosi rangra emelte a római San Sisto-székesegyház címtemplomában. Ezután pápai követként Spanyolországba küldte, hogy kivizsgálja Bartolomé Carranza, toledói érsek ügyét, akit az inkvizíció eretnekséggel vádolt. Ez az időszak mély benyomást tett rá, sok spanyol főpappal és persze II. Fülöppel is szoros barátságot kötött, amely nagyban befolyásolta későbbi külpolitikáját. Amíg Spanyolországban tartózkodott, Piusz pápai titkárnak nevezte ki, amelyet már csak az új egyházfő, V. Piusz pápa pontifikátusa alatt tölthetett be, amikor visszatért Rómába.

A naptár, a martirologium és a jogforrások reformja

Gergely hosszas reformpontifikátusa kétségtelenül sok emlékezetes eseményt tartogatott, de minden bizonnyal egyik sem olyan nevezetes, mint a Gergely-naptár megalkotása és annak kihirdetése. A naptárreformra azért volt szükség, mert az i. e. 45 óta érvényben lévő julián naptárban egy év hossza 365,25 nap volt, azaz az érvényben lévő naptár nem egyezett meg a csillagászati évvel. A régi kalendárium ugyan csak 128 évente tett ki egy napot, de ez Gergely uralkodásának idejére már tíz nappá bővült, és kezdett érezhetően torzulni a naptár és az évszakok közötti megfelelés. A húsvét kiszámítása is egyre jobban eltolódott, így ez adta meg a végső lökést a pápának, hogy új naptárt dolgozzon ki. Gergely 1578-ban a jezsuita csillagászra, Christopher Claviusra bízta az új naptár elkészítését.
A Clavius és Aloysius Lilius számításain alapuló új naptárat Gergely 1582. február 24-én hirdette ki az Inter gravissimas kezdetű pápai bullában. A bulla úgy rendelkezett, hogy az előrehaladott naptárat 1582. október 4-én állítják vissza, így ezt a napot október 15-e követi. A Gergely-naptár újítása abban állt, hogy minden negyedik év 366 napos szökőév lesz, azaz a február hónap ezekben az években 29 napossá válik. De a százasra végződő évek közül csak a négyszázzal oszthatóak lehetnek szökőévek. Ezzel az átalakítással a Gergely-naptár egy éve 365,2425 napos lett, és így a csillagászati évvel (365.2422 nap) 3333 évente tesz ki egy napnyi különbséget.

A váltás azonban minden tudományos magyarázat mellett sem volt zökkenőmentes. A köznép a csillagászati humbukból mindössze annyit értett meg, hogy tíz nap egyszerűen elvész, ami azt is jelenti, hogy a főurak tíz valós nappal kevesebb idő alatt hajtják majd be a havi járandóságokat. A zúgolódás ellenére 1582 októberében nemcsak a Pápai Államban tűnt el tíz nap, hanem Spanyolországban, Lengyelországban, Portugáliában és Itália egész területén is. Egy-két éven belül átvették az új kalendáriumot a katolikus német, svájci és németalföldi fejedelemségek és Franciaország is. Magyarország 1588-ban vette át a gregorián naptárat. Politikai okokból több száz évet késett a naptár átvétele a protestáns államokban, és még többet a keleti keresztény államokban. A 20. századra azonban a Gergely által alkotott naptár volt érvényben már majdnem az egész világon.

Az új naptár kidolgozásával párhuzamosan át kellett alakítani a római egyház martirologiumát is, amely az év napjaihoz kötötte a katolikus szentek és mártírok ünnepét. 1580-ban Guglielmo Sirleto bíboros fogott hozzá a bonyolult átszerkesztéshez, amelynek igazodnia kellett a korábbi martirologium egyes szabályaihoz. A bíboros egy tíz tagú bizottságot hozott létre, hogy így átalakítsák az év napjaihoz kötődő szenttiszteleteket. A hosszas fejtörés és a tízek munkája azonban nem tartozott Gergely uralkodásának sikertörténetei közé. Az első, 1582-es kiadás tele volt félreírásokkal és nyomdai hibákkal, és ebben rendkívül hasonlított az 1583-as második kiadásra. Gergely mindkét kiadást semmisnek tekintette, és személyes felügyelete alatt végül 1584-ben megszületett a helyes kiadás, amely a Martyrologium Romanum Gregorii XIII jussu editum címet viselte. A pápa ezt tette kötelezővé minden katolikus egyház számára.

A jogászpápa igazán a római egyház jogforrásainak átalakítása körüli munkálatokban érezhette otthon magát. A Corpus juris canonici átdolgozása már a tridenti zsinat óta húzódott. A jogforrások felülvizsgálatát még IV. Piusz kezdeményezte. Utódja, V. Piusz 1566-ban alakított egy harmincöt fős bizottságot, az úgynevezett correctores Romani-t, amelynek Gergely is a tagja volt. Ezért tartotta fontosnak a Corpus átdolgozását. A jogi alapdokumentumok rendbe tétele 1582-ben ért véget. Gergely a Cum pro munere rövid pápai eligazításban, majd június 2-án az Emendationem kezdetű bullában az átdolgozott jogforrás használatát tette kötelezővé az egész katolikus egyházban.

Forrás(ok): Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története;
Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve; id. Rieth József: Szentjeink;
Diós István: A szentek élete; Scitovszky János: Szentek élete;
Magyar katolikus lexikon; Arcanum; Wikipédia