A 11. század utolsó harmadában három meghatározó, idegen földről származó főpap – Lafrank, Ozmund és Anzelm – emelte fel az angol egyház fényét, folytatva a Szent Dunsztán által megkezdett reformokat. Közülük Szent Ozmund futotta be a legváltozatosabb pályát, aki normann grófi családból indulva vált Hódító Vilmos kancellárjává, majd Salisbury püspökévé. Kiváló neveltetése, teológiai és zenei jártassága mellett mély alázattal és az egyház iránti elkötelezettséggel végezte munkáját. Püspökként újjáépítette a salisbury-i székesegyházat, és létrehozott egy jelentős szellemi központot, könyvtárat és iskolát. Legmaradandóbb alkotása a liturgia egységesítése volt, az általa szerkesztett rendszert évszázadokig használták a Brit-szigeteken. Életét az önzetlen segítőkészség és a bűnbánat jellemezte, még a bűnösök kísérését is vállalta a vesztőhelyre. 1099-ben bekövetkezett halála után, 1456-ban avatták szentté.
