István, III. (IV.) – 95. római pápa

III. (IV.) István trónra kerülése a pápaság egyik legkaotikusabb időszakára esett. I. Pál pápa halálát követően a világi hatalmasságok, különösen Toto nepis herceg, megkísérelték saját jelöltjeiket az egyház élére kényszeríteni. Ez vezetett Konstantin, egy laikus személy megválasztásához, akit a klérus és a hivatalos kancellária elutasított. A helyzetet tovább bonyolította a longobárdok beavatkozása, akik saját bábjukat, Fülöpöt próbálták hatalomra juttatni, ám végül a legitim egyházi körök nyomására 768 augusztusában Istvánt választották meg törvényes egyházfőnek.

Hivatalba lépését követően István elsődleges feladata az egyházi rend helyreállítása és a világi befolyás visszaszorítása volt. A 769 áprilisában összehívott római zsinat történelmi jelentőségű döntéseket hozott: érvénytelenítették az ellenpápák intézkedéseit, és kimondták, hogy pápát kizárólag a bíborosok közül lehet választani. Ezzel a lépéssel a zsinat gyakorlatilag kizárta a laikusokat a választási folyamat érdemi részéből, a nép szerepét pedig csupán a választás utólagos megerősítésére korlátozták, megelőzendő a korábbiakhoz hasonló fegyveres konfliktusokat.

Külpolitikai téren István a Karolingokkal ápolt szoros kapcsolatot, bízva abban, hogy a frank uralkodó, Nagy Károly védelmet nyújt a terjeszkedő longobárdokkal szemben. Kezdetben ez a stratégia sikeresnek bizonyult, hiszen diplomáciai úton több területet is sikerült visszaszerezni az egyház számára. Azonban a geopolitikai helyzet drasztikusan megváltozott, amikor Desiderius longobárd király lányát Nagy Károlyhoz adta feleségül, ezzel közvetlen szövetséget hozva létre a pápa két legfontosabb partnere között, ami elszigeteltebbé tette Rómát.