„Adj enyhülést, ne próbálj engemet!” – Reményik Sándor fájdalmasan szép verse

Reményik Sándor versei mindig olyan finoman pendítik meg a lélek húrjait, mint egy kis orvosság, feloldása kimondatlan gondolatainknak. De sokszor érzem magam úgy, mint Reményik ebben a versben! Gyengének, oltalomra szomjazónak, riadtnak és Isten felé vágyódónak, nekem is kék szemének derült ege kell. Reményik Sándor: Ne próbálj! Engem gyengébbnek faragtál ki, Hogysem próbáidat Állhatnám, Uramisten Dícsérve Téged rendületlenül. Azért ígyen könyörgök Hozzád: Ne próbálj engemet! Tudom, hogy vannak választottjaid, Akiket szentté finomít a bánat, Akiket hőssé edz a szenvedés, Akik áldják és magasztalják Süvöltő ostorod, Mert minden csapás nyereség nekik. Nem én, nem én! Én igazabbá, emberebbé Nem tisztulok sötét eged alatt.   Engem csak torzzá teszel és fonákká, Engem csak összetörsz, De szobrot szenvedéssel Mégsem faragsz belőlem, Istenem. Nekem kék szemed derült ege kell, Örök mosolyod aranykupolája, Őszi erdőkben halk lélekzeted: Hogy kinyíljék szívem, Szépségben s szeretetben – másokért, Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat Veszett irammal, öntudatlanul Önzésem és nyomorúságom Őrült köreiben. Ha azt akarod, hogy dícsérjelek Szárnyaló énekkel, én Istenem: Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

The post „Adj enyhülést, ne próbálj engemet!” – Reményik Sándor fájdalmasan szép verse appeared first on 777.