Napi ráhangoló: Nem Jézusnak, hanem nekünk van szükségünk a hálaadásra

Évközi 28. vasárnap

2Kir 5,14-17; 2Tim 2,8-13; Lk 17,11-19

„Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?”

Egészen biztos, hogy annak a kilenc leprásnak, akinek nem jutott eszébe köszönetet mondani, ugyanolyan sima lett a bőre, mint a tizediknek. A csodás gyógyulás után pedig életük ott folytatódott, ahol évekkel előbb megszakadt: dolgoztak, gyermekeket neveltek, örültek és bánkódtak, míg végül aztán meghaltak. Egyvalami azonban hiányzott az életükből, s ez a hiány tragikus: képesek voltak élni anélkül, hogy megköszönték volna az életet. Emiatt, bár kívülről épek és egészségesek lettek, bensejükben tovább folytatódott a rothadás. Meg kell tehát értenünk, hogy nem Jézusnak van szüksége a köszönetnyilvánításunkra – bár mindig örömmel fogadja, mint szeretetünk jelét –, hanem mindenekelőtt nekünk magunknak, hogy a tőle kapott kegyelmet egészen befogadhassuk, s így az mind teljesebben kifejthesse gyógyító hatását nemcsak a testünkben, hanem a lelkünkben is.

A hálátlan élet mélyen az emberi szint alatt van. A hálátlanság nem csupán egy erény hiánya, hanem élősködő és pusztító életforma, mely kivetkőzteti az embert eredendő méltóságából. A hálátlan ember előbb-utóbb emberevővé, az univerzum szörnyetegévé válik: nem szeret, csak szeretkezik, élvezi és használja a másik ember testét; nem él, hanem visszaél a természet gazdagságával, és gátlástalanul kizsákmányolja azt, meglopva, kisemmizve az utána jövő nemzedékeket is; inkább fizet, csak lekötelezettjévé ne váljék senkinek, s mindent, amit az életben elér, kizárólag a maga szerencséjének és saját munkája eredményének tekinti. Egyetlen esélye, hogy Isten valakinek a képében elé áll, és megköszön neki valamit, amit soha senki, valószínűleg ő maga sem vett észre hálátlan életében, s akkor talán megrendül, és sok-sok év után elsírja magát…

Imádság

Urunk Jézus, ha ateisták lennénk, a legnagyobb nehézséget talán nem is a szenvedés elfogadása jelentené számunkra, hanem hogy nem tudnánk kinek hálát mondani a madárdalért, a csöndes esőért, a baráti kézfogásért és a hitvesi ölelésért, a mennybolt tündöklő csillagaiért és az égbenyúló havasok ártatlan szépségéért. Köszönjük most mindezt, Általad mondva hálát a teremtésért s mindenekfölött a mennyei Atya nagy dicsőségéért. És kérünk, erősítsd meg bennünk a hálaadás lelkületét, s amint a tizedik leprásnak, úgy nekünk is add meg bűneink bocsánata révén a teljes gyógyulást: az örök életet.

A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.