Szent Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola
Bartolo Longót, a rózsafüzér apostolát október 5-én ünnepli az Egyház. II. János Pál pápa, amikor 1980-ban boldoggá avatta, „Mária emberének” nevezte őt – nem véletlenül. Az olasz férfi élete során ötven évig szolgálta a Szűzanyát, de ehhez hosszú és fájdalmas utat kellett bejárnia: a sátánizmus legsötétebb bugyraiból emelkedett fel a hit és a szeretet fényébe.
Bartolo Longo 1841-ben született Dél-Olaszországban, jómódú, értelmiségi családban. Fiatal korában azonban eltávolodott a hittől, különösen édesanyja halála után. A nápolyi egyetemen jogászként diplomázott, ám baráti körében egyre mélyebbre sodródott az antiklerikalizmus és az okkultizmus világába. Végül egy sátánista szekta papja lett. A rituálék, a pszichés megterhelés és egy közeli barát tragikus öngyilkossága lelkileg és testileg is összetörték. Egy sötét, rémálmokkal teli éjszaka után végül megtört, és segítséget kért.
Születése
1841. február 11., Latiniano
Halála
1926. október 5., Pompeji
Boldoggá avatása
1980. október 25., Szent II. János Pál pápa
Szenté avatása
2025. október 19., XIV. Leó pápa
Sírhely/Kegyhely
Ünnepnapja(i)
október 05.
Jelképe(i)
Védőszentje
Egy domonkos szerzetes, Alberto Radente segítségével kezdett visszatalálni Istenhez. Lépésről lépésre vezették vissza a hit útjára, míg végül 1871-ben belépett a domonkos harmadrendbe, és a „Rózsafüzér testvér” nevet kapta. Egy lelkigyakorlat során mélyen átélte, hogy jóvá kell tennie a múltban okozott lelki károkat. Ekkor fogadta meg, hogy életét a rózsafüzér imádságának szenteli – ez lett sorsa és küldetése.
Pompejibe 1872-ben érkezett, ahol megrendítette a nép szegénysége, hitetlensége és elhagyatottsága. Elhatározta, hogy nemcsak a hitet, hanem az emberséget is visszaadja nekik. Ünnepségeket, missziókat, gyűjtéseket szervezett, megfestette a Rózsafüzér Királynőjének képét, s végül templomot is emelt. A város körül fokozatosan új élet született: iskolák, kórházak, árvaházak létesültek, még a börtönbüntetésre ítéltek gyermekeinek is biztosították a tanulás lehetőségét.
Később megnősült – XIII. Leo pápa tanácsára vette feleségül az özvegy Marianna di Fusco bárónőt, akivel tisztaságban élt. Élete végéig hűséges maradt a küldetéséhez: tanított, írt, rózsafüzért terjesztett, és a város építésében is segédkezett. 1926-ban hunyt el Pompejiben. Példája ma is annak bizonyítéka, hogy a legnagyobb mélységekből is lehetséges a felemelkedés – ha az ember kegyelemért kiált.
Forrás: Magyar Kurír
